Hirdetés

Marc Webb két új filmmel vigasztalódik

|

Hirdetés

Bár A Csodálatos Pókember 2 hatalmas csalódásnak bizonyult – ami végül egy újabb reboot melletti elköteleződésre kényszerítette a Sonyt –, egy percig sem kellett félteni Marc Webb rendező karrierjét. Igaz, Pókember szériájának harmadik felvonását nem tudja már elkészíteni, de a közeljövőben két filmmel tér vissza a gyökereihez az 500 nap nyár direktora. Webb az elmúlt időszakban két sorozat pilotját forgatta le, a Crazy Ex-Girlfriendet a CW-nak, valamint a Csúcshatást a CBS-nek. Következő projektjeivel viszont ismét a nagyvásznon fog lubickolni. A Gifted című drámára nem mást, mint Chris Evanst sikerült megszereznie Webbnek, amiben egy férfi harcot indít a tehetséges unokahúga felügyeléséért. A forgatás már idén ősszel kezdetét veszi, úgyhogy még a jövő év folyamán megkaphatjuk a teljes filmet, igaz egyelőre nem tudni, kik csatlakoznak még Amerika Kapitányhoz. Ezzel szemben Webb régóta dédelgetett projektjével, a The Only Living Boy in New Yorkkal kapcsolatban egyre több név merül fel. Miles Teller (Whiplash) már régen aláírt, de a legújabb pletykák szerint Rosamund Pike-ot és Jeff Bridgest is szeretnék megszerezni a filmhez. A történet egy frissdiplomást (Teller) mutat be, aki rájön, hogy az apja titkos viszonyt folytat, mire a srác elcsábítja az apja szeretőjét. Tisztán látszik, hogy Webb megunta a szuperhősöket, és inkább ismét az emberi kapcsolatokra akar koncentrálni. Ne feledjük, hogy A Csodálatos Pókemberben is milyen jól működött a kémia Andrew Garfield és Emma Stone között, ami a rendező kvalitásait dicséri. Ti örültük, hogy Webb visszatér a földhöz ragadt drámákhoz?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.