Hirdetés

Megérkezett az első előzetes a Cherry-hez, melyben rá sem ismerni Tom Hollandre!

|

Ilyen lesz a Bosszúállók: Végjáték rendezőinek következő filmje.

Hirdetés

Mint ismeretes, az Apple TV+ 40 millió dollárt fizetett a Russo testvérek legújabb filmjéért, a Cherry-ért, a főszerepben Tom Hollanddel és Ciara Bravoval, melyben az első vélemények szerint Pókember megformálója élete egyik legjobb és eddigi legérettebb alakítását nyújtja. A múltkori rövid kedvcsinálót követően pedig végre a teljes előzetes is megérkezett hozzá. 

Hirdetés

A Nico Walker azonos című regényén alapuló film főszereplője egy fiatal ohiói férfi, aki egy sor rossz döntésnek és nehezítő körülménynek köszönhetően elmegy Irakba katonaorvosnak, ahol csak élete szerelme, Emily (Bravo) tartja benne a lelket. Ám a háborúból visszatérve a poszttraumás stressz elől a kábítószerhez menekül, de amikor már nem tudja megengedni magának őket, a bűnözés útjára lép, és elkezd bankokat rabolni. A rövid ismertető alapján nem valami lélekemelő alkotásra számítunk, de pontosan ezt tükrözik a film első képsorai is:

Az első beszámolók szerint ez Tom Holland eddigi legnagyobb kihívást jelentő, karrierjében vízválasztó szerepe, de nemcsak az ő, hanem Ciara Bravo alakítása is elképesztő. A filmet rendezőkként és producerekként jegyző Russo tesók korábban úgy fogalmaztak, hogy a Cherry egy dráma hat egymástól jól elkülöníthető felvonásban, így egyszerre számíthatunk romantikus filmre, krimire, thrillerre és drogos eposzra. A Cherry március 12-én kerül fel az Apple TV+ kínálatába, méghozzá egy rövidebb, 2021. február 26-án kezdődő mozis forgalmazási kör után.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.