Miután a gótikus horror-thriller Bíborhegy (Crimson Peak) tavaly a mozikba került, mindenki azt gondolta, hogy a rendező Guillermo del Toro következő projektje a Tűzgyűrű folytatása lesz. A film munkálatai eredetileg szeptember végén indultak volna, de akkor ezt még elcsúsztatták előbb novemberre, majd valamikor 2016 első felére, mondván hogy még dolgozni kell a forgatókönyvön. Röviddel ezután aggasztóbb pletykák kerekedett szárnya, melyek szerint a Legendary Pictures és az Universal stúdió is törölte a projektet. A rendező ekkor egy interjúban tisztázta, hogy a tervezett 2017. augusztus 4-i megjelenési dátum már tarthatatlan, bár még mindig dolgozik a filmen. Sajnos úgy néz ki, hogy feleslegesen, ugyanis a The Hollywood Reporter információi szerint a folytatást határozatlan ideig késlelteti a két stúdió, így nem valószínű, hogy valaha is elkészül a Tűzgyűrű 2. A hír nem tér ki arra, mi állhat ennek a hátterében, de szerény véleményem szerint egyszerűen nem bíznak a stúdiók ebben a filmben. Már az első rész sem azokat a számokat produkálta, amelyeket elvártak volna tőle: a 190 millióból készült film Amerikában mindössze 109 milliót termelt vissza. Egyedül a nemzetközi piacnak (hála Kínának) köszönhette a film, hogy nem lett teljes bukta, így a külföldön beszerzett 309 millió megmentette, és életben tartotta a film reményeit egy esetleges folytatásra, egészen idáig. Sajnálatos hír, ugyanis lett volna potenciál egy folytatásban, ám nagyon úgy néz ki, hogy ez csak álom marad. Viszont így nyílhat meg az út a Fantasztikus utazás remake-nek?
Meghatározatlan ideig késik a Tűzgyűrű 2!
Hirdetés
Hirdetés