Hirdetés

Megkezdődtek a Zac Efron-féle Tűzgyújtó remake forgatásai

|

Stephen King sokadik regénye is kap egy modern feldolgozást.

Hirdetés

1980-ban jelent meg Stephen King horrorisztikus, ámde komoly témákat is boncolgató regénye, a Tűzgyújtó, ami 4 évvel később egy kevésbé jól sikerült filmfeldolgozást is kapott, méghozzá a pici Drew Barrymore-ral a főszerepben. A számos kisebb költségvetésű, de legalább annyira kreatívan kivitelezett horrorfilmjeiről ismert Blumhouse Productions pedig úgy döntött, hogy egy friss formát ad a klasszikus regénynek.

Hirdetés

A stúdió a Twitteren erősítette meg, hogy megkezdődtek a Tűzgyújtó remake forgatásai, mely hasonlóan a 37 éve megjelent elődhöz, King azonos című regényét veszi alapul. A készülő film főszerepében pedig nem mást láthatunk majd, mint A legnagyobb showman vagy az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány színészét, Zac Efront.

A bejelentés mellé azonban még egy rövid videót is közölt a Blumhouse, mellyel a forgatás kulisszái mögé pillanthatunk be. Nos, a tűzgyújtás már megtörtént:

A Tűzgyújtó történetében két egyetemista részt vesz egy titokzatos tudományos kísérletben, aminek aztán évekkel később váratlan mellékhatásai lesznek. A fiatalok idővel megházasodtak, majd gyermekük születik, aki egyúttal a regény főhőse, Charlie. A kislány azonban nem átlagos gyerek, ugyanis pirokinetikus képességeket örököl meg. Magyarán: Charlie pusztán a gondolatainak erejével képes bármit lángra lobbantani. A korábban említett kísérleteket végző, a Műhely néven ismert titkos szervezet pedig - ahogy azt azóta több, hasonló felütésű alkotásban is láthattuk már - saját céljai miatt szeretné megkaparintani a gyermeket.

Efron a kísérletek egyik résztvevőjét, egyúttal Charlie édesapját, Andy McGee-t fogja alakítani, akit az első feldolgozásban a David Keith formált meg. A könyörtelen John Rainbirdöt Michael Greyeyes kelti majd életre, a rendezői székbe pedig a még tapasztalatlan, mindössze a 2019-es The Vigil c. horrort dirigáló Keith Thomas fog leülni.

Kíváncsian várjuk, mi fog kisülni (értitek… mindegy) a készülő remake-ből, de Efron mindenképp egy izgalmas választásnak tűnik Andy McGee szerepére. Ti hogy álltok a regénnyel, vagy az eredeti filmmel?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.