Hirdetés

Megvalósul az élőszereplős Zöld Lámpás sorozat, és az is kiderült, milyen karakterekkel

|

Zöld utat kapott Zöld Lámpás.

Hirdetés

A James Gunn felügyeletével készülő Peacemaker önálló sorozata, valamint a Gotham P.D. mellett a Zöld Lámpásból is sorozat készül az HBO Maxra. Az egy évvel ezelőtt megszellőztetett projektből tíz, egyenként egyórás részt rendelt be a streamingszolgáltató, ráadásul az is megerősítésre lelt, hogy a sorozatban több Zöld Lámpás is feltűnik majd.

Hirdetés

Többek között olyan gyűrűviselőkre érdemes számítani, mint például Guy Gardner, Jessica Cruz, Simon Baz és a Föld első Zöld Lámpása, Alan Scott, aki a New 52-es képregényekhez hasonlóan itt is homoszexuális lesz. Ami az antagonistákat illeti, a soraikat olyan közönségkedvencek fogják erősíteni, mint  Sinestro és Kilowog, azonban a már ismert és szeretett karakterek mellett lesznek újak is, akik elsősorban a Green Lantern Corps kötelékébe tartoznak majd. A Variety úgy értesült, hogy Marc Guggenheim és Seth Grahame-Smith felelnek a forgatókönyvért, emellett utóbbi lesz a széria showrunnere is.

Habár az Arrowverse atyja, Greg Berlanti produkciós cégének égisze alatt készül a sorozat, de az alapján, hogy korábban a DC eddigi "legnagyobb sorozataként" hivatkoztak rá, valószínűleg az Arrowverse-nél magasabb szintet képvisel majd mind történetben, mind kivitelezésben - utóbbit már az űrbéli setting önmagában megkövetelné.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.