Hirdetés

Megvalósulhat a Shop-Stop 3

|

Kevin Smith már egy ideje azt tervezi, hogy felhagy a filmezéssel és visszavonul, de mindig akad olyan projekt, amibe belevág és éppen ezért nem egykönnyen szabadul a filmiparból.

Hirdetés

Az egyedi látásmódú rendező már egy ideje összeakarja hozni a Hit Somebody című hokis filmet, amiről aztán kiderült, hogy a vaskos szövegkönyvre való tekintettel egy hat részes mini-sorozat lesz. Ennek eredményeképpen Smith úgy döntött, hogy megváltoztatja terveit és utolsó tevékenységének a Shop-stop harmadik részének elkészítését választotta. Smith szerint a Shop-Stop 3 hamarosan meg fog valósulni, amint Jeff Anderson (a filmben Randal Graves) aláírja a szerződést. A színész Brian OHalloran oldalán alakították a legendás Shop-stop bolt eladóit, akiket aztán Jay (Jason Mewes) és Néma Bob (Kevin Smith) egészítettek ki. Nélkülük nem lehetne az igazi a harmadik fejezet, ezért reménykedünk benne, hogy Smith mindenkit visszahoz majd. Az első Shop-stop mozit csak 27 ezer dollárt igényelt, ám 3 milliót hozott a konyhára a vásznakon, míg a 2006-os folytatás már 5 milliós költségvetéssel készült és 27 milliót hozott világszerte. Az még nem világos, hogy a harmadik epizód mikor fog megjelenni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.