Hirdetés

Megvalósulhat az Y, az utolsó férfi moziváltozata

|

Nagyon elégedett a New Line Cinema stúdió az Y, az utolsó férfi forgatókönyvével, ezért nekiláttak rendezőt keresni a projekt élére. Vajon ki lesz a befutó?

Hirdetés

A Matthew Federman és Stephen Scaia páros szerezte az Y, az utolsó férfi moziváltozatának szkriptjét, mellyel a stúdió rendkívül elégedett volt, ezért továbblépve a következő szintre direktor után kutatnak. Korábban DJ Caruso (Disturbia) neve került szóba, állítólag fel is kérték a projektre, de az úriember nemet mondott. Szintén érdeklődést mutatott a mű iránt Louis Letterier (A hihetetlen Hulk), de nem tudni, hogy végül mi lett a dologból. Hasonlóan csak találgatni tudunk a főszereplő esetében is, hiszen Shia LaBeouf, valamint Zachary Levi nevét is hallhattuk már Yorick, a film fő karakterének esetleges szerepében. A filmet még idén elkezdhetik forgatni, dátumot mindenesetre még nem mert kitűzni a New Line Cinema, de már nem várathat sokat magára az sem. Az Y, az utolsó férfi című képregénysorozatot az amerikai Vertigo kiadó jelentette meg 2002 szeptemberétől közel hatvan részen át. Az alkotást Brian K. Vaughan írta és Pia Guerra rajzolta, a sztori pedig Yorick Brown-ról szól, aki a Föld utolsó életben maradt hímneműje, majmával együtt, aki az utolsó életben maradt hímnemű az állatok között.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.