Hirdetés

Mérföldkőnek számító egyezséget kötött a Universal és a világ legnagyobb mozihálózata

|

Nem tartott sokáig a Universal stúdió bojkottálása.

Hirdetés

Az áprilisban elég hangosan összebalhézó Universal Pictures és a világ legnagyobb mozihálózatát üzemeltető AMC Theatres félretették korábbi nézeteltéréseiket, és bejelentettek egy új üzleti modellt megteremtő többéves megállapodást, ami az elkövetkezendőkben alaposan megváltoztatja az eddigi forgalmazási és megjelenési feltételeket.

Hirdetés

Az egész ugyebár az NBCUniversal elnöke által adott interjúból indult ki, melyben kifejtette, hogy a Trollok a világ körül elképesztő digitális sikerén felbuzdulva mostantól azt tervezik, hogy a filmjeiket egyszerre mutatják be mozikban és digitálisan. Erre reagálva először az AMC, majd később a Cinema Cityt is tulajdonló Cineworld összehangolt támadást indított a stúdió ellen, mondván, felhagynak a filmjeik vetítésével, mert a Universal szándéka abszolút kiszúrás az üzleti partnereikkel. Ugyanakkor a koronavírustól sújtotta gazdasági helyzetben, miközben effektíve semmilyen bevételük nincsen, az AMC szemmel láthatóan belátta, hogy bölcsebb lenne egyeztetni a Universal vezetőivel, ami végül mérföldkőnek számító megállapodáshoz vezetett a felek között.

A világszerte több mint ezer létesítményt üzemeltető AMC ugyanis továbbra is vetíteni fogja a Universal stúdió filmjeit, azonban az úgynevezett megjelenési ablak mindösszesen 17 napra csökken. Ez a terjesztési modell azt jelenti, hogy a mozis és a digitális premier között el kell teljen egy bizonyos idő, ami korábban kb. 3-4 hónap volt. Az imént nyélbe ütött megállapodás értelmében a Universal mostantól csak 17 napot köteles várni, amíg az adott film kizárólag a mozikban látható, ezt követően viszont szabadon dönthet a digitális megjelenés mellett - ezzel, az eredeti szándékuknak megfelelően a lehető legszélesebb körben elérhetővé téve a produkciókat.

Természetesen a döntés opcionális, a stúdiónak tehát nem kell a 17 nap elteltével azonnal a VOD-szolgáltatókon keresztül is bemutatni a filmjeit, hiszen ha a Halálos iramban vagy a Jurassic World következő felvonására özönlenek a nézők, valószínűleg hosszabb exkluzivitást kapnak a filmszínházakban. Ezzel szemben az olyan kisebb költségvetésű alkotásokat, mint a Dreamworks és az Illumination animációs filmjeit, vagy éppen a Blumhouse horrorjait a megjelenési ablak után rögvest elérhetővé tehetik online, amennyiben ezt tartják reálisnak, hiszen a minden digitális rekordot megdöntő Trollok a világ körül tapasztalata azt mutatja, sokan hajlandóak fizetni azért, hogyha otthonuk kényelméből élvezhetik a premierfilmeket.

Várható volt, hogy a koronavírus-járvány nem hagyja érintetlenül a filmfogyasztási szokásokat, de azért ez a húzás mindenképp biztató a későbbiekre tekintettel, hiszen kiterjesztené az elérhetőséget és a fogyasztóra bízná a választást, hogy a mozikban, vagy némi, de a korábbiakhoz képest elenyésző késéssel inkább a VOD-on nézné meg az aktuális filmbemutatót. Kíváncsiak vagyunk, lesz-e követője az AMC és a Universal példájának ilyen fejlemények mellett.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.