Hirdetés

Filmváltozat készül a Metró 2033-ból, ráadásul már a premier is ki lett tűzve

|

Glukhovsky az atomháború utáni bestsellere végre a filmvászonra is elér.

Hirdetés

A Dmitry Glukhovsky által írt Metró mindhárom része a világ számos országában bestseller lett, és az évek során népszerű számítógépes játékok is készültek a regények alapján. Éppen emiatt meglepő, hogy ezidáig egyetlen stúdió sem csapott le a megfilmesítési jogokra, ám az orosz Gazprom Media jóvoltából ez most megváltozik: a Variety robbantotta a hírt, miszerint néhány éven belül filmváltozat készül a posztapokaliptikus trilógia első, Metró 2033 címre keresztelt felvonásából.

Hirdetés

A forgatás előreláthatólag valamikor jövőre veszi kezdetét, egy 2022. január 1-én esedékes oroszországi bemutatódátum reményében. A filmváltozat producerei azt mondták, hogy a Gazprom számára ez egy álomprojekt, és hogy ez a vállalat eddigi legnagyobb, leginkább ambiciózus mozifilmje, ami a produkciós költségvetés mellett a hazai, illetve a nemzetközi marketingre szánt összegek terén egyaránt kimutatható lesz. Ezen felül megtudhattuk továbbá, hogy a regények írója szintén közreműködik majd az adaptáció fejlesztésében, aki meglehetősen biztatóan beszélt a produkcióról:

"Nem hittem volna, hogy találok akár egy olyan producert Oroszországban, aki jól tudná átemelni a filmvászonra ezt a könyvet. Lehetetlenségnek tűnt. De most végre találkoztam egy csapattal, amelyre nyugodt szívvel rábízhatom a Metrót. A szándékunk megegyezik: egy olyan világszínvonalú blockbuster megteremtése, amivel még a trilógia legnagyobb rajongóit is képesek lehetünk lenyűgözni. Szóval annak érdekében, hogy ne okozzunk csalódást a számukra, én is részt veszek producerként a film munkálataiban, és segítek meghozni bizonyos kreatív döntéseket."

Glukhovsky hozzátette, hogy az elmúlt tíz évben rengeteg ajánlatot visszautasított a Metró a filmvászonra történő adaptálása kapcsán, vagyis remélhetőleg a Gazprom személyében tényleg egy olyan csapatra lelt, ami tisztelettel nyúl majd a zseniális alapanyaghoz, és méltó módon kiaknázza azt. A rendező és a szereplők kiléte egyelőre ismeretlen, de talán nem kell sokat várnunk a bejelentésre. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.