Hirdetés

Michael Bay szerint az Armageddon megjósolta a NASA egyik aktuális űrmisszióját

|

"Nem álltunk olyan messze a valóságtól."

Hirdetés

Ha Michael Bay, akkor mindenkinek a töménytelen mennyiségű robbanás, látvány és akcióorgia, valamint elképesztő méreteket öltő pusztítás jut az eszébe. Az 1998-ban bemutatott Armageddon című filmjében az előbb felsoroltak közül mind megtalálható, és amely nemrégiben újra közbeszéd tárgyává vált.

Hirdetés

November 24-én ugyanis a NASA elindította legújabb tesztküldetését, amelynek során egy 1200 kilós űrrepülőgéppel konkrétan belecsapódnak majd a Dimorphos nevű kisbolygóba. A cél az, hogy megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy képesek-e a jövőben hasonló módszerrel eltéríteni az útjáról egy aszteroidát, ha az veszélyt jelentene a Földre. Ennek apropóján sokan Bay filmjéről kezdtek el beszélni, a The Wrap pedig meg is kérdezte a rendezőt erről, aki így válaszolt:

Az ötletünk nem is volt olyan messze a valóságtól. Hála Istennek, hogy csinálnak valamit ez ügyben, mert ezek a dolgok (az aszteroidák, vagy kisbolygók) halálosak. 38 ezer km/h-s sebességgel haladnak,  és ha jól emlékszem, pusztító robbanást idéznek elő.

Bay persze elismerte a különbségeket a valódi NASA-küldetés és a filmjében szereplő küldetés között. A NASA "nem küld fel egy olajfúró csapatot, de a tervünk nem volt messze attól, hogy egy hajót küldjenek fel, hogy meglökjék azt. Akár atomfegyverrel, akár bármi mással, csak meg kell lökni" - mondta Bay.

Volt egy csomó olyan dolog, amit a filmben említettünk, és amelyek valódi tervek voltak, és ezek ott hevernek a NASA asztalain.

Bár Bay elismeri, hogy valószínűleg nem az Armageddon ihlette a NASA mostani küldetését, a rendező büszke a filmre, amiért felhívta a figyelmet az űrből jövő lehetséges fenyegetésekre, és nagyon örül annak, hogy végre foglalkoznak ezzel a problémával is. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.