Hirdetés

Michael Bay szívesen rendezne szuperhősfilmet, de csak egy feltétellel

|

Michael Bay nem akar beállni a sorba.

Hirdetés

Tekintve, hogy a Michael Bay nevével fémjelzett Transformes-filmek az effektekre építő közönségfilmek kvintesszenciái, többekben is felmerült az évek során, hogy a direktornak a képregény-adaptációk területén is volna keresnivalója. Ez azonban egy, a Comicbook.com-nak tett nyilatkozata alapján nem lenne egyszerű.

Hirdetés

A rendező elmondása szerint ugyanis a legjobban a világépítést élvezi, ebből adódóan pedig jószerivel kizártnak tartja, hogy kollégái egy részéhez hasonlóan az önérzetét háttérbe szorítva pusztán végrehajtóként cselekedjen. Vagyis nem fordulhat elő, hogy tető alá hozza a Vasember vagy a Batman egy új epizódját, hiszen ezeknél a franchise-oknál a lapok már előre le vannak osztva. Persze, ettől függetlenül érthető módon érdekelné egy jó lehetőség. De ennek alapfeltétele, hogy a saját szabályai szerint kezdhesse meg a munkálatokat, és létrehozhassa a maga privát, kedve szerint bővíthető-alakítható univerzumát.

A szakember emellett a legújabb, nálunk mától megtekinthető, Rohammentő címre keresztelt alkotása körüli minibotrányra is reagált és leszögezte, hogy szó sincs arról, hogy ócskának tartaná a műve CGI-jét. Azt azonban fenntartja, hogy összesen két jelenetnél valóban nincs megelégedve a látvánnyal, mert a fények állítása alapján kissé természetellenesek, és művi hatást keltenek.

Ti mit gondoltok, érdemes volna szabad kezet adni a rendezőnek? Meg fogjátok nézni a Rohammentőt vagy kihagyjátok majd?       

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.