Hirdetés

Michael Douglas nem írt alá több Marvel filmre

|

Hirdetés

A legtöbb színész, aki leszerződik a Marvel univerzumhoz, egyszerre több filmre is aláír, hogy ne kelljen a stúdiónak folyton behívogatnia őket és tárgyalni velük. Az egyetlen dolog, ami ebbe beleszólhat, a presztízs. Ilyen presztízse volt Michael Douglasnek is a Hangya esetében, és a megegyezés úgy szólt, hogy csak egyszer fogja eljátszani Hank Pym szerepét. De azóta szerencsére kicsit nyitottabbá vált a témával kapcsolatban.

Nem szerződtem le többre. De azóta sokat tanultam, és szívesen vállalok még Marvel filmet, ha szembe jön velem egy ajánlat, de ha nem, akkor ez egy jó élmény marad nekem. Most már jobban megértem Hank Pymet is. Azt hiszem ebben a részben sok cselekményt és expozíciót kellett elvinnem a hátamon. Remélem, hogy a következőben a dolgok kicsit még bizarrabbá válnak....a szubatomi világban!
VIGYÁZAT, SPOILEREK következnek. Hank Pym egy fontos karakter, akinek kutatásai még bővíthetnék A Hangya világát. Most, hogy Scott sikeresen vissza tudott térni a szubatomi zsugorodásból, a sztori utat nyitott a lehetőségnek, hogy Pym felesége, Janet talán mégsem halt meg. Továbbá láthattuk a stáblista utáni jelenetben, hogy végül hajlandó volt lányának adni a Darázs ruhát, ami több, mint elegendő okot szolgáltat Douglasnek a visszatérésre. Mit gondoltok, van helye Douglasnek még egy Hangyában, vagy netán más Marvel filmekben?
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.