Régóta tudjuk már, hogy Michael Fassbender lesz a várva várt Assassins Creed film főszereplője, ám sokat csúszkál ide-oda ez a videójáték adaptáció, ezért most mindenképpen jól esik néhány megnyugtató szót hallani magától a színésztől is.
Azt mondjátok, hogy túl sokáig húzódik, de kidolgozni egy forgatókönyvet és azt jól megírni, az bele telik némi időbe. Idő kell ahhoz, hogy összeálljon egy jó történet, mi pedig nem szeretnénk elrontani. Nagyon izgalmas. Idén már kezdünk, szeptembertől forgatunk.Amikor arról kérdezték, hogy melyik karaktert fogja megformálni, a színész egyszerre (érthetően) nagyon titkolózó lett és csupán annyit mondott, hogy ne hallgassunk az ezzel kapcsolatos pletykákra. Az Assassins Creed széria számtalan lehetőséget kínál, és habár sokan arra tippelnek, hogy Desmond Miles-t fogja életre kelteni a színész, hallhattunk már olyan híreszteléseket is, hogy egy teljesen új karakterrel találkozhatunk majd, akivel még a játékokban sem volt dolgunk. Akárhogy is, kíváncsian várjuk a további fejleményeket, és a film 2016. év végi megjelenését.