2018 decemberében Kevin Hart végül saját elhatározásra mondta vissza a 2019-es Oscar műsorvezetői posztját, így a filmeket ünneplő gálaműsor 2019 óta showman nélkül maradt - egészen mostanáig. Az Akadémia ugyanis bejelentette, hogy nem is egy, nem is két, hanem rögtön három műsorvezetőt is felkértek a nemes feladatra... és hát kicsit nehezen jutunk szóhoz.
Merthogy a közönségtől egyre inkább távolodó, joggal elitistának csúfolt Akadémia úgy gondolta, hogy az előző pár éves lejtmenet után az ideális választás a fiatalabb generáció - vagy úgy egyáltalán, az átlag közönség - megnyerésére az Amy Schumer, Regina Hall és Wanda Sykes trió lesz a legalkalmasabb. A világ egyik legutáltabb "komikusa". A színésznő, akit kb. a 20 évvel ezelőtti Horrorra Akadva filmekből ismerhetünk, mint az idegesítő ripacs karakter. És Wanda Sykes.
Teljesen ide nem kapcsolódóan azért beszúrunk egy képet a rendezvény utóbbi pár éves nézettségi adatairól, csak hogy később legyen mihez viszonyítani. Őszintén nem tudjuk, hogy vajon Ricky Gervais vagy Tom Holland röhögött-e fel hangosabban a bejelentés láttán.
Az idei Oscar-díjátadóra március 27-én, vasárnap (hazai idő szerint 28-án hajnalban) kerül sor, ha valakit esetleg érdekelne.