Hirdetés

Nagyon úgy tűnik, hogy épp forgatják a Borat második részét

|

Erről egy több mint meggyőző videofelvétel árulkodik.

Hirdetés

Hivatalos megerősítésről egyelőre nem beszélhetünk, sőt, még előzetes pletykákat sem hallottunk a dologgal kapcsolatban, ám eléggé úgy fest, hogy készül a 2000-es évek egyik legkülönlegesebb vígjátékának folytatása. A gyakorlatilag társadalmi kísérletként is jól működő, igen hosszú című Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika folytatásáról egy nagyon hitelesnek tűnő videofelvétel árulkodik.

Hirdetés

A műfajon belül még ma is releváns és meghatározó film ikonikus alakját, Sacha Baron Cohent láthatjuk a rövid jelenetben a volán mögött. Szerintünk egyértelmű, hogy a színész tűnik fel a videóban, majd amikor a kamera látószöget vált, hirtelen két operatőr is feltűnik egy kisbusz csomagterében.

Egyedüli kétséget az szülhet, hogy az egy dolog, ha a színész karrierje során először visszatér egy figura bőrébe, ám előfordulhat, hogy egy különálló gagről van szó, vagy esetleg promóciós céllal készül egy Borat fémjelezte reklámanyag. A különc kazah újságíró visszatérése ezzel együtt is nagyon valószínűnek tűnik, ám a hivatalos bejelentésig érdemes várni a túlzott lelkesedéssel.

Hozzátok mennyire állnak közel a Borat, a Brüno vagy az Ali G Indahouse-féle Cohen-művek?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.