Nekrológ egy Úrhoz - Alan Rickmanre emlékezünk

Itt ülök a billentyűzet fölött, de ezúttal nehezére esik bármit is írnia annak az embernek, akit maga, Uram - még ha ennek nyilvánvalóan nem is volt tudatában - végig kísért eddigi élete során csodás alakításaival. Igen, Mr. Rickman! Maga a nagybetűs értelemben igazi ÚR volt, a megtestesült angol gentleman, még ha eredetileg az angol munkásosztályból is származott. Minden alakításában ott volt a kellő intelligencia, kimértség és távolságtartás, mégsem éreztük idegennek. Mert emellett igazi színész volt, a szó legnemesebb értelmében, még brit mércével mérve is. A legegyszerűbb szerepéből is sugárzott egyfajta földöntúli elegancia, amelyhez semmihez sem fogható, mély baritonja és lassú, kásás beszédmódja is társult. Éppen ezért szerették Önre osztani a negatív, depresszív karaktereket, vagy a gyarló embereket. Mégis volt bennük egyfajta humánum, amiért nem tudtuk őket igazán gyűlölni, legfeljebb szánni lehetett ezeket az imádni valóan utálatos figurákat. [caption id="attachment_76999" align="alignnone" width="1404"]

Ho-ho-ho! - Rickmannek Bruce Willishez hasonlóan a Die Hard jelentette a filmes áttörést.[/caption] És eme filmrajongónak sorra tódulnak fel az emlékezetes alakításai: az egyik legelső filmes emléke, amint döbbent arccal zuhan alá a Nakatomi Toronyból. Vagy amikor ez a lurkó izgatottan várta, hogy betehesse a Robin Hood videókazettát, amit a bátyja másolt, mert azt hitte, hogy az a Disney-féle mese, de aztán kezdeti csalódottságából akkor ocsúdott fel, amikor rögtön a film elején a nottigham-i  sheriff levette a maszkját,  és innentől kezdve megszámlálhatatlanul sokszor tekintette meg a kalandot, amelyben Kevin Costner az agyvérzés széléig tántorította. Halovány emlékeimben pedig feldereng Raszputyin alakja is, és nem azért, mert a legkevésbé is feledhető lett volna benne - hiszen ez végül meghozta a Golden Globe-ot - csupán rég volt szerencsém a filmhez, ellenben az írek nemzeti hősének, Michael Collinsnak az életét feldolgozó mozijából élénken emlékszem Eamon de Valera ellentmondásos figurájára, ahogy jóval későbbi dalolászása is felejthetetlen maradt a Fleet Streeten Sweeney Todd székében. Nem is csoda, hogy némileg besokallt a negatív szerepektől és inkább háttérbe vonult - hiszen a rivaldafényt sosem szerette - jelezvén, hogy önben több van, mint egy állandó rosszfiú a hollywoodi blockbusterek egén. [caption id="attachment_77002" align="alignnone" width="1200"]

Az örök baráttal, Emma Thompsonnal az Igazából szerelemben.[/caption] Talán ezért is fordulhatott elő velem szégyen szemre, hogy a nevét csak egy 10 éves utazás kezdetén jegyeztem meg, ami nem jelentette azt, hogy ne tudtam volna kicsoda is valójában. A Téli vendég című első rendezésének a megértéséhez még fiatal voltam, de képei, és gyászától szenvedő főszereplője mégis megmaradt bennem. Amikor csak "vászon feleségével", jó barátjával és szövetségesével, Emma Thompsonnal felbukkant, akkor mindig megmozdult valami a nézőben, mert az ember érezte, hogy önök egy húron pendülnek. Olyan fokú összhang volt önök között, amely ritka és nem tanítható, mert az élet adta, alakította. Nagybetűs kémia működött önök között, akármilyen viszonyban is álltak a karaktereik. Az Igazából szerelem Harryje és Karenje attól volt végtelenül igazi, hiteles és fájdalmas, mert ezt a hétköznapokba belekényelmesedett házaspárt két ilyen kiváló aktor és jóbarát játszotta, de Brandon ezredes egyszerre sóvárgó és odaadó tekintete az Értelem és érzelemben éppúgy felejthetetlen volt.

Komolyan veszem a munkámat, ami nem jelenti azt, hogy magamat is komolyan veszem.

Ez a kijelentése is a bizonyíték rá, hogy nem volt  híján a humornak és Grabthar pörölyére mondom, komikusnak se volt utolsó a maga sztoikusságával. A Dogmában "Isteni üzenetrögzítőként" éppannyira szórakoztató volt, mint ahogy a Galaxy Questben hasfalszaggatóan rávilágított arra, hogy hiába tapsolják vissza az embert III. Richárdként (5-ször!!!), ha a showbusiness és ezzel együtt a köztudat egy a logikus gondolkodásáról elhíresült űrlényként könyvelte el, arrogáns, nudista hajlamokat meg nem vető médiabáróként pedig akkor is a legértékelhetőbb szórakoztatási faktor volt, amikor Dőlt a Moné. [caption id="attachment_77000" align="alignnone" width="3000"]

Piton professzor titkai az utolsó pillanatig rejtve maradtak.[/caption] De talán a nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint amikor egy egykori tanárnő, később a világ egyik legbefolyásosabb nagyasszonya - akinek könyveiből éppen akkor készültek filmet csinálni - Mr. Rickmant kérte fel egy titokzatos, sötét múltú és lelkületű professzor megformálására. Alan Rickman nem akarta elvállalni, de J.K. Rowling nagyrabecsülését mi sem bizonyíthatta jobban, mint hogy a karakter múltjába, annak alapvető mozgatórugóiba a kezdetektől beavatta, amibe csak nagyon keveseket. Perselus Piton folyamatos megismerése tökéletesen rezonált Harry Potter és ezzel együtt a mi felnövésünkkel. Azzal, hogy szép fokozatosan tudatosult bennünk, hogy a világ nem csak fekete és fehér, és hogy egy ember lelkének sötétsége mögött komoly érzelmek és fájdalmak húzódhatnak. Mire pedig a történet és ezzel együtt a felnövésünk végére pont került, egyszerre ünnepeltük hősként tapsvihar közepette és búcsúztattuk könnyek között a bájitalok mesterét. [caption id="attachment_77007" align="alignnone" width="898"]

Alan Rickman (1946-2016)[/caption] Ennek az írásnak is valami hasonló lenne most a feladata. Egy végső viszlátot mondani valakinek, akit személyesen nem ismertünk soha, mégis alkotásai révén életünk részévé vált és még fog nagy valószínűséggel sokaknak. Itt pihen az asztalomon Mr. Rickman az ön életrajzi könyve hosszú hónapok óta. Csak lassan, megfontoltan haladok vele, pont úgy, ahogyan ön is formálta senkivel sem összetéveszthető mély, öblös hangján a szavakat. Most már nem is biztos, hogy a végére akarok érni, mert azzal kimondhatatlanul és visszavonhatatlanul búcsút intenék Önnek, a britek és a világ egyik igazi, nagybetűs SZÍNÉSZÉNEK. Pedig tudom - és Ms. Rowling írásai megtanítottak rá - hogy a Halál előbb-utóbb mindenkinek a kezét nyújtja, de a nagy művészekhez mérten Ön az alkotásaiban él tovább... örökké.