Nem lesz teljesen CGI a Predator

|

Shane Black cáfolta azt, hogy totál CGI lesz a The Predator szörnye.

Shane Black, a Halálos fegyver írója és a Durr, durr és csók, illetve a Rendes fickók rendezője már javában dirigálja a legújabb, The Predator címre hallgató Predator-filmet, a direktor pedig időszerűnek tartotta, hogy eloszlasson néhány tévhitet azzal kapcsolatban, hogy filmjének réme milyen technikával fog életre kelni.

Hirdetés

Black a napokban tett közzé egy tweetet ezt illetően, amit most szó szerint idéznénk:

Egy 7-láb magas, predator-jelmezben lévő úriember mellett állok - szóval nem, nem lesz egészen CGI.

- mondta a rendező. Ez - mondanunk sem kell - meglehetősen jó hír, sőt dicséretes dolog. Egy olyan filmvilágban, amely nagyban épít arra, mit és hogyan lehet megjeleníteni a számítógépes technológia segítségével, valaki arra veszi rá magát, hogy kézműves effektusokkal operáljon, vagy éppen jelmezbe bújtatott, szörnyt megformáló alakokkal filmezzen. Ez persze nem jelenti azt, hogy kizárólagosan maszkmesterek keze ügyességét fogja dicsérni a jelmez - bőven benne van a pakliban az, hogy kiegészítik imitt-amott egy kis CGI-al, de azt már legalább tudjuk, hogy javarészt hús-vér embert látunk, akit beöltöztettek. 

Azt ezzel kapcsolatban érdemes tudni, hogy az eredeti, Arnold Schwarzenegger nevével fémjelzett filmben Kevin Peter Hall bújt a Stan Winston által kreált ragadozó bőrébe és terrorizálta/tizedelte a főszereplőket (a fenti kép épp őt ábrázolja). A film premierjét egyébként mindezt megelőzően eltolták februárról 2018 augusztusára - ami azt jelenti, hogy majd a nyári blockbuster-dömping kellős közepén leshetjük meg, miként tette le saját kézjegyét Shane Black a kultikusnak számító franchise-on. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.