Bright - a Netflixen landolt az ember-ork zsarufilm

|

A Netflix valóságos licitháborút indított a Bright című film jogaiért, ami során többek között a Warner Brost is maga mögé kellett utasítania, de végül győzedelmeskedett: 90 millió dollárért fogja megvalósítani a fantasy zsaru thrillerként jellemzett filmet, mely így a Netflix történetének legdrágább mozija lesz. A 90 millióból 3-at kap majd Max Landis forgatókönyvíró (Az erő krónikája, BeSZERvezve), a maradék összeg fele megy a forgatásra, a másik fele pedig a szereplőkre/stábra, akiket nem akárkik fognak alkotni. A főszereplő Will Smith lesz, aki egy zsarut fog alakítani, az ork – igen, egy zöld, nagydarab ork!!! – pandúrtársát pedig Joel Edgerton fogja életre kelteni. A direktori székbe David Ayert szemelték ki, akitől idén az Öngyilkos Osztagot láthatjuk majd. A Bright világában az emberek együtt élnek a mesékből és legendákból ismert lényekkel, így többek között az orkokkal és tündérekkel egyaránt. A történet szerint Smith és Edgerton egy varázspálcát igyekeznek majd felkutatni, ami a rossz kezekben hatalmas pusztítást vihet végbe. A Deadline értesülései szerint a Bright korhatáros lesz, és elsősorban a Man in Black hangulatát igyekszik majd megragadni. A forgatás ősszel kezdődik Los Angelesben. A fent közölt nevek és történet kombinációja titeket is meggyőzött ezzel a projekttel kapcsolatban?

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.