Hirdetés

Nicolas Cage hamarosan visszavonul

|

A híres színművész hamarosan befejezi színészi pályafutását, de a filmiparnak azért még nem fog hátat fordítani.

Hirdetés

Ezt maga Nicolas Cage jelentette be nemrégiben egy vele készült interjúban, ahol elárulta, hogy még nagyjából 3-4 évig tervez színészkedni, de utána szeretné kipróbálni magát majd a kamera másik oldalán is:

Hirdetés

Élvezem a színészkedést. Szeretem átérezni a filmekből és a színészi előadásból származó energiát. E nélkül el sem tudnám képzelni az életem, ez tartja bennem az erőt, és jelenleg úgy érzem, hogy jobb vagyok ebben, mint valaha. Azonban egy kicsit szeretném kipróbálni majd magamat a kamera túloldalán is. Éppen ezért elhatároztam, hogy még nagyjából 3-4 évig fogom ezt csinálni, utána pedig irány a rendezői szék.

A még mindig csak 54 éves színész ellenkező utat járt be karrierjében, hiszen pályafutásának első és középső szakaszában volt meghatározó színész (ebben az időszakban kapta meg eddigi egyetlen Oscar-díját, az 1995-ben bemutatott Las Vegas, végállomás c. filmben nyújtott kiemelkedő alakításáért), hogy aztán nagyjából másfél évtizede letérjen az útról, és teljesen vakvágányra terelje karrierjét. Mára pedig odáig jutottunk, hogy a színész önmaga karikatúrája, egy mémmé vált. Persze nem lennénk meglepve, sőt, kifejezetten örülnénk neki, ha néhány pihenéssel és rendezéssel töltött év után aztán mégiscsak visszatérne, és úgy rehabilitálná magát, mint ahogyan tette azt pl. John Travolta vagy épp Robert Downey Jr.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.