Hirdetés

Őrült csavarokkal teli hamis forgatókönyveket kaptak a Végtelen háború színészei

|

A Marvel most tényleg semmit sem bízott a véletlenre és még a főszereplők elől is ügyesen eltitkolta, hogy mi történik a Végtelen háborúban.

A legtöbb rajongónak még néhány hetet várnia kell arra, hogy beülhessen végre a Bosszúállók: Végtelen háború vetítésére, de a sajtókörűt már kezdetét vette és bizonyos szerencsések már láthatták a filmet, legalábbis az első 30 percét. Aki pedig azt gondolja, hogy az egyik ilyen vetítés után ki tudja szedni Tom Hiddlestonból, Tom Hollandból vagy esetleg Benedict Cumberbatch-ből azt, hogy mi fog végbemenni a maradék két órában, az nagyot téved.

A színészek ugyanis szintén csak a világpremierkor tekinthetik meg először a teljes alkotást és ha bevették azt, amit a forgatókönyvükben olvastak akkor bőven vár rájuk meglepetés. A Víziót alakító Paul Bettany árulta most el, hogy a forgatáson kamu forgatókönyveket kaptak, amelyek nevetséges fordulatokat tartalmaztak. Ez arra szolgált, hogy azon jelenetek valós tartalma, amelyekben nem szerepelt az adott színész rejtve maradjon előtte.

"A film körüli titkolózás ezúttal a stábra is kiterjedt. Egészen őrült szinteket ért el. Olyan hamis forgatókönyveket adtak, amelyekben kamu fordulatok voltak és olyan jelenetek, amiket sosem forgattunk le. Mikor aztán megkérdezted róla a rendezőt azt válaszolta, hogy 'Az a sok minden a végén? Nem fog megtörténni.'"

A színész, aki a londoni vetítés után adott interjút elárulta, hogy nagyon szeretné már látni a teljes filmet, de ez az első fél óra is elképesztő élményt nyújtott neki. Bettany nyilatkozata egybevág Tom Holland korábbi interjújával, aki szintén arról számolt be, hogy a forgatókönyvek tartalma nem volt 100%-ban valós.

"Miután elolvastam a forgatókönyvet feltűnt, hogy kamu jelenetek vannak benne. Felhívtam a rendezőket és elmagyarázták, hogy pontosan melyek is a hamisak. Három dolog már akkor kiszivárgott és ezért döntöttek úgy, hogy ilyen hamis jelneteket írnak hozzá. Volt náluk három iPad és csak azokon volt meg a valódi forgatókönyv."

A Bosszúálllók: Végtelen háborút körülölelő titkolózás nem véletlen tekintve, hogy mekkora várakozás előzi meg a filmet. Nagyon reméljük, hogy a spoilerek azután is elkerülik a netet, hogy a Marvel eddigi legnagyobb dobása április 26-án a mozikba kerül.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.