Hirdetés

Orwell Állatfarmját filmesítené meg Andy Serkis

|

A Venom 2 rendezője Orwell szatirikus regényét adaptálná a Netfilxre.

Hirdetés

Andy Serkis volt már Caesar, King Kong és Gollam, de az utóbbi időben elkezdett a rendezői szakma felé is kacsintgatni. Bár direktori pályafutása még kezdeti szakaszában van, a 2018-as Maugli: A dzsungel legendája után érkezik a sokak által - elsősorban kritikai szempontból - bukásra ítélt Venom 2. - Vérontó és egy egyelőre csak homályosan belengetett Állatfarm-adaptáció.

Hirdetés

George Orwell klasszikusa a háziállatok szemszögéből mutatja be a demokrácia és a diktatúra fogalmait, nem kevés történelmi és társadalmi áthallással. Nem Serkis lenne az első, aki feldolgozná az Állatfarmot (készültek rádiójátékok, egy 1954-es rajzfilm és egy 1999-es élőszereplős), de talán az egyik legalkalmasabb abból a szempontból, hogy cselekvő, tudatos állatok megformálásában van már rutinja. Már 2012-ben nyilatkozott az Állatfarm feldolgozásának koncepciójáról: 

Az emberi mozgás rögzítésének technikájával dolgoznánk, de a közeg megteremtése céljából több filmezési metódust ötvöznénk. Mesés köntösbe bújtatnánk, családbarát tálalásban. Igyekszünk a mű politikai üzenetét nem didaktikusan átadni, hanem inkább érzelmi alapon közelítenénk meg a történetet, illetve a karaktereket is új fényben tüntetnénk fel, amire eddig még nem volt példa. 

Serkis Orwell-újragondolására egyelőre még várni kell, viszont legközelebbi filmje, a Venom 2. - Vérontó október 14-én érkezik a magyar mozikba. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.