Habár nagyon úgy tűnik, hogy a Koszorúslányok rendezője által kreált 2016-os Szellemirtók-reboot jó eséllyel nem fog folytatást kapni, nem zárja ki azt, hogy Feig itt-ott csak beszámoljon arról, mégis mi lett volna, ha…
Legújabb filmjét, az Egy kis szívességet népszerűsítendő (Anna Kendrick, valamint Blake Lively főszereplésével), a rendezőt meghívták a Happy Sad Confused elnevezésű podcast egy adásába, ahol többek között a Szellemirtókról is szó esett. Ez nem túl meglepő, hiszen akkora negatív hullámot vert a film pusztán a koncepciójával, valamint szereposztásával, hogy sokan valószínűleg azóta is sírnak a párnájukba. Paul Feig elmondása alapján a folytatás az előzménnyel ellentétben már kilépett volna a New York jelentette komfortzónájából és mert volna nemzetközi vizekre evezni. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy adott esetben több szegletén is forgattak volna a világnak, bemutatva különböző régiók, földrészek szellemi adottságait (bocsánat a nyegle poénért). A rendezőnek ez az ötlete akkor támadt, amikor promóciós körúton voltak a filmmel és különböző országok különböző újságírói álltak elé rajzokkal, melyek országuk szellemeit ábrázolták. A direktor ezt olyannyira jó ötletnek tartotta, hogy ez adott egynéhány ötletet a később kudarcba fulladt (de még nem teljesen eltemetett) sequelt illetően.
Nos, ha közvetlen folytatás nem is lesz az eredeti szereplőgárdával (Melissa McCarthy, Leslie Jones, Kristen Wiig, Kate McKinnon), a Sonynak vannak tervei a címmel: egy animációs filmet mindenképp szeretnének nyélbe ütni, valamint televíziós sorozaton is törik a fejüket.