Hirdetés

Pletyka: Hamarabb jöhet az új Fantasztikus Négyes, mint gondolnánk

|

A rendezői székben pedig egy ismerős név ülhet.

Amióta a Foxot szépen megette (bocsánat, felvásárolta) a Disney, rajongói körökben vissza-visszatérő kérdés, hogy vajon miképpen fogja magába integrálni a Marvel Filmes Univerzum az olyan címeket, mint a Fantasztikus Négyes, vagy éppen az X-Men. Kevin Feige nemrég azt nyilatkozta, hogy az első fecskéig még jócskán van idő (legalább öt év), ezzel szemben egy egyelőre pletykaként kezelt "hír" már szárnyra kapott.

Hirdetés

A Geeks Worldwide nevű oldal szerint a Hangya, valamint a Hangya és Darázs rendezője, Peyton Reed lehet az esélyes arra, hogy a rendezői székbe üljön és ha ez így van, akkor állítólag az 1960-as években játszódna. Ennek tetejébe egy 2022-es dátumot is rebesgetnek, ami ugyan öt éven belül van, de kellő messzeségben van ahhoz, hogy akár igaznak is vélhessük. Az ötlet egyébként, hogy Reed Fantasztikus Négyes-mozit készítsen semmiképpen sem légből kapott, hiszen még 2002-2003 tájékán már elkezdett fejleszteni egy a szuperhőscsalád főszereplésével készülő filmet (amit strukturálisan az Egy nehéz nap éjszakájához hasonlított egy Q&A-n), de a stúdióval végül nem egyeztek a terveik, így ment a kukába az egész.

Akárhogy is, mindannyian okkal lehetünk kíváncsiak, hogy miként sül majd el az egész projekt és az integrálás: izgalmas lesz nézni, ahogyan ezeket a neveket szépen beviszik a már jól ismert univerzumba, ahogy azt is izgalmas lesz figyelni, hogy kik lesznek a befutók a szerepekre. Hozzá kell még ehhez tenni azt is, hogy a Fantasztikus Négyesnek eddig nem sikerült olyan mozgóképes adaptációt tető alá hozni amely szakmailag sikeres lett volna. Először 1994-ben próbálkoztak vele még Roger Corman produceri felügyelete alatt, majd 2005-ben és 2007-ben vitte nagyvászonra Tim Story, hogy aztán később Josh Trank stúdióval való összetűzések kellős közepette tegye le a "magáét". Egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, bár Tim Story mozijait legalább egy limonádémoziként képesek voltak eladni (és még Galactust is behozták a képbe…mármint…szóval….mindegy).

Ti mit szólnátok az ötlethez? Reed megfelelő lenne a feladatra? Vagy inkább valaki mást tudnátok elképzelni?

Hirdetés
Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.