Hirdetés

Pókember: Hazatérés - misztikus szerepről tárgyal Donald Glover

|

Donald Glover szóba került az új Pókember film kapcsán. Talán nem Tom Holland lesz az egyetlen, aki pókjelmezt húz?

Mikor a Sony 2011-ben elhatározta, hogy vászonra viszi A csodálatos Pókembert, a Balfékek című sorozat sztárjának, Donald Glovernek a rajongói kampányt indítottak azért, hogy a fiatal színész kapja meg a főszerepet. Ez végül nem jött össze, de a sors érdekes fordulata lehet, hogy most talán a Pókember: Hazatérésben bukkanhat fel.

Hirdetés

A THR infói szerint Glover tárgyal egy eddig ismeretlen kilétű karakter megformálásáról, a John Watts által rendezett filmben. Azt bátran kijelenthetjük, hogy nem Pókember rugdalózójában fogjuk majd látni (legalábbis abban biztosan nem, amit Tony Stark készített), hiszen Peter Parker szerepe már régóta Tom Hollandé. Viszont azzal, hogy a Polgárháborúban az újdonsült falmászó felhívta magára a világ figyelmét, nem elképzelhetetlen, hogy akadnak olyanok, akik a nyomdokaiba szeretnének lépni. (Tárt karokkal várunk Miles Morales.)

Ami a film többi karakterét illeti, Michael Keaton továbbra is tárgyal a főgonosz szerepéről, aki sokak szerint Keselyű lehet. Marisa Tomei visszatér May néni szerepében, hozzá pedig csatlakozik mindenki kedvenc milliárdosa, Tony Stark, Robert Downey Jr. megformálásában. Egy középiskolás srácnak azonban haverokra is szüksége van, így Tony Revolori egy Manuel nevű karaktert fog alakítani, míg Zendaya lesz a film női főszereplője. Végezetül Laura Harrier is aláírt már, viszont az ő szerepét egyelőre homály fedi.

Ha Glover végül csatlakozik a filmhez, akkor milyen szerepben szeretnétek látni? Egy ismerős karakterként a képregényekből, vagy egy teljesen új személyként, akit még sohasem láthattunk?

A Pókember: Hazatérés 2017. július 7-én érkezik a mozikba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.