A Ragyogás folytatása sem kerülheti el a sorsát

Ha Stephen King ír valamit, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy előbb-utóbb filmvászonra tevődik. Ha pedig arról van szó, hogy King az egyik legnagyobb sikerű, egyik legjobb regényéhez írt folytatást, akkor rögtön megduplázódik a sansza annak, hogy előbb-utóbb lecsapnak rá. Pláne akkor, ha az előzményből már nem is egy, hanem két adaptáció készült - az egyik rögtön egy Stanley Kubrick által rendezett mestermű, a másik egy televíziós miniszéria, mely utóbbi az író tetszését is elnyerte (míg a Kubrick-féle verzió felé erőteljes ellenszenvet mutatott, mivel - állítása szerint - a rendező irányítása alatt a mű szíve és lelke az, ami elveszett). A 2013-ban kiadásra került, Álomdoktor címen futó folytatásról nem feltétlen állíthatjuk, hogy vágyott kontinuitása volt a klasszikus regénynek, de az eredményt elnézve nem kételkedünk abban, hogy van létjogosultsága - bár azt illetően vannak kétségeim, hogy érdemes-e vászonra vinni. Vagy legalábbis bárkinek nem ajánlanám, hogy hozzáfogjon a filmre vitelének: nem adja magát az alapanyag ahhoz, hogy mozifilm készüljön belőle (a Ragyogással ellenben, ami rengeteg olyan szcénát tartalmaz, mely mozgóképre kívánkozik) és félő, hogy a leendő film készítői éppen a film velejét fogják kihagyni. Mely abban rejlik, hogy miként száll az apa bűne a fiúra és hogy miként próbál utóbbi minden erejét bevetve küzdeni az ellen, hogy ugyanaz legyen a sorsa, mint felmenőjének. A regény kevésbé horror, mint inkább érett és jól átgondolt esszé arról, hogy milyen küzdelmeket kell kiállnia valakinek, akinek az alkoholizmus lényegében predesztinálta az életét, és aki le akarja tenni az italos üveget annak érdekében, hogy teljesértékű emberként ott legyen valaki mellett, mint barát, mint rokon, mint egyfajta mentor/apafigura. Az, hogy közben mások életenergiáját kiszipolyozó, vámpírszerű lények keresztezik az útját, szinte lényegtelen. Oké, nem lényegtelen, de nem ez a lényeg. A regényben az ifjabb Torrance életét az is fenekestül felforgatja, hogy nem várt társra és barátra lel egy hozzá hasonló erővel rendelkező kislányban, akit aztán meg kell óvnia a veszélyektől.

A leendő mozifilm már csak azért is aggodalmat keltő, mert a forgatókönyv megírására nem mást, mint Akiva Goldsman-t szemelték ki, aki eddig olyan filmeknek jegyezte a scriptjét, mint a világmindenség egyik legjobb szuperhősfilmje, a Batman és Robin, vagy A Da Vinci-kód, illetve Az ötödik hullám. Nem jó jel. Egyedüli reményünk abban rejlik, hogy egy rátermett, egyéni vízióval rendelkező direktor kerül a projekt közelébe, aki érti az alapanyagot és/vagy aki esetleg Kubrick-hoz hasonlóan mer változtatásokat eszközölni rajta.