Nézd meg, hogy fest a Mr. Robot sztárja Freddie Mercuryként!!!

|

The Show Must Go On!

Elég hosszas huzavona után kezd körvonalazódni a Queen legendás énekesét, Freddie Mercury életét feldolgozó biopic, a Bohemian Rhapsody. Kezdetben a Mercuryra kísértetiesen hasonlító Sacha Baron volt a kiszemelt a szerepre, ő viszont inkább maradt a vígjátékok talaján. A helyébe a hiper tehetséges, ellenben az énekesre már sokkal kevésbé hasonlító Ben Whishaw lépett, majd ő is otthagyta a produkciót. A befutó végül a Mr. Robot sztárja, Rami Malek lett, akiről most jelent meg az első hivatalos fotó - pont Mercury 71. születésnapján - ezzel is eloszlatva a kételyeket.

Hirdetés

Az X-Men-univerzumot ideiglenesen otthagyó Bryan Singer filmje 1970-től, amikor is Mercury csatlakozott Brian Mayhez (a fimben Gwykim Lee) és Roger Taylorhoz (Ben Hardy), egészen az 1985-ös Live Aid koncertjükig követi az énekes pályáját. Azzal, hogy miként birkózott meg az AIDS-szel, amely 6 évvel később elvitte, elviekben már nem foglalkozik a mozi. Az első kép alapján megdöbbentő a hasonlóság, amely a színész szerint csak segíti a játékát.

Amikor kinyitod a szemedet és egy teljesen másik személy néz vissza rád a tükörből, az egy rendkívül erős pillanat.

Nyilván egy olyan legendás énekes esetében adja magát a kérdés, hogy a színészt, vagy az énekest hallhatjuk majd. A válasz pedig az, hogy mindkettőt.

Annyit használunk Freddie-ből, amennyit csak lehet, és annyit belőlem, amennyit csak lehetséges. Az Abbey Road Studiosban vagyok, ha mond ez neked valamit. Nem a színészi képességeimen dolgozunk.

Az általában megosztóan minőségi munkáiról híres Singer nem egy hagyományos életrajzi filmet ígér:

Ez nem csak egy sötét Freddie életrajz lesz, hanem azt is mondhatom,  hogy abszolút tisztelgünk is előtte...

És van is miért, hiszen Mercury még ennyi évvel a halála után is az egyik leghíresebb énekes, éppen ezért Malek nem kis örökséggel és az ezzel járó elvárásokkal kell, hogy szembenézzen. A film bemutatója még odébb van és 2018 december 25-ig kell rá várni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.