Hirdetés

Rendezőt kapott a Meg - Az őscápa folytatása, ami immáron biztosan elkészül

|

Jason Statham kontra őscápa, második felvonás.

Hirdetés

A 2018-as Meg - Az őscápa, amiben Jason Statham csapott össze a címszereplővel, túlszárnyalta az elvárásokat: amellett, hogy a végeredmény meglepően szórakoztatóra sikeredett, a nézők közel 530 millió dollár értékben váltottak jegyet a több mint kétmillió éve kihaltnak hitt óriási ragadozó ámokfutására. Természetesen nem Hollywoodról lenne szó, ha ezek után nem kapna folytatást, melyhez már a rendezőt is sikerült megtalálni.

Hirdetés

A The Hollywood Reporter értesülései szerint a második részért már nem az első filmet rendező Jon Turteltaub, hanem egy valamivel meglepőbb jelölt, név szerint Ben Wheatley felel majd. Az elsősorban a horror területén mozgó direktor olyan filmeket készített korábban, mint például a High-Rise és a Halállista, legutóbb pedig a Netflix égisze alatt dolgozott A Manderley-ház asszonya újragondolt változatán Lily James és Armie Hammer főszereplésével.

A folytatással kapcsolatban egyelőre kevés konkrét információ került nyilvánosságra, de a portál arról is tudomást szerzett, hogy Statham maga is részt vesz majd a második résszel kapcsolatos kreatív döntésekben. Nagy valószínűséggel az eredeti színészgárda is visszatér, élükön az említett akciósztárral, aki az első felvonást is emlékezetessé tette.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.