Hirdetés

Rian Johnson egy egész Star Wars-trilógiát rendezhet

|

Ráadásul a meszi-messzi galaxis egy messzi-messzi szegletében.

Hirdetés

A Lucasfilmnél nagyon elégedettek lehetnek Rian Johnsonnal. Ugyan miután Colin Trevorrow dobbantott (ergo kirúgták) a IX. rész éléről, felmerült Az utolsó Jediket jegyző Johnson neve is, de mivel akkor még javában a film utómunkálatait felügyelte és még nem is beszéltünk a film bemutatója körüli sajtóturnéról, így értelemszerűen nem vállalta, a helyére pedig Az ébredő Erőt dirigáló J.J. Abrams ugrott be. Az is nyilvánvaló volt, hogy Johnsonnak semmilyen köze nem lesz a IX. részhez és ezzel úgy tűnt le is tisztázódott, hogy akármennyire is élvezte a rendező a kiruccanást a messzi-messzi galaxisban, az csak egyszeri túra volt. Nem is tévedhettünk volna nagyobbat!

Hirdetés

A Disney ugyanis bejelentette, hogy Johnson nem csak egy filmre, hanem rögtön egy egész trilógiára fog visszatérni, amit Az utolsó Jedikhez hasonlóan írni és rendezni is fog. Annyi bizonyos, hogy a producerek között ott lesz állandó alkotótársa és jóbarátja, Ram Bergman is, de ami ennél is fontosabb, hogy az új trilógia teljesen új karakterekre fókuszál majd, elszakadva a Skywalkerek történetszálától a galaxis egy teljesen másik sarkában.

Mindannyian imádtunk Riannel dolgozni Az utolsó Jediken. A kreatív energiája és látni mindazt az erőt, amit Az utolsó Jedikbe az elejétől a végéig belefektetett karrierem egyik legszebb élménye volt. Rian csodálatos dolgokat fog felfesteni egy üres vászonra az új trilógiával.

Ezt Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke nyilatkozta és így érthetővé is vált, hogy miért engedték át a terepet J.J. Abramsnek a IX. rész kapcsán. Ezzel együtt pedig végre elérkeztünk arra a pontra, amelyet a rajongók Az ébredő Erő óta folyamatosan a széria szemére vetnek (némileg joggal), hogy csupán a nosztalgiára épít. Most úgy tűnik új utakra lépnek és a lehető legjobb ember irányítása alatt. Bemutató dátum a trilógia első részéhez még természetesen nem ismert, mint ahogy az sem, hogy ez a megszokott számozást viszi tovább és a jelenlegi szereplők esetleg mellékfiguraként bukkannak-e fel, vagy egy teljesen más korban is játszódik majd, más struktúra szerint. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.