Állítólag a filmet kiadó stúdió fejese ultimátumot adott a stábnak: addig nem hajlandó őket beengedni forgatni, amíg nem szerzik elő a szükséges büdzsét. A legfrissebb hírek szerint a készítőknek sikerült összekaparni a kellő összeget, ugyanis onnan folytathatják a munkálatokat, ahol abbahagyták a kis purparlé miatt. A rendezési feladatokat továbbra is David Twohy (Riddick 1-2, Pokoli édenkert) látja el, Vin Diesel pedig értelemszerűen nem tágít Riddick karakterétől, lényegében már úgyis egybeforrt vele. Szerencsére tehát minden visszaállt a régi kerékvágásba és bár ismeretlen megjelenési dátummal, de közeleg harmadszorra is a fúriai.