Hirdetés

Roland Emmerich beleszállt a képregényfilmekbe és a Star Warsba

|

Szerinte rossz hatással vannak a filmekre.

Hirdetés

Markáns véleménnyel van a képregényfilmekről és a Star Wars-ról A függetlenség napja rendezője, Roland Emmerich, aki szerint ezek a filmek tönkreteszik az egész filmipart. A katasztrófafilmes rendező a héten új filmmel jelentkezett a Moonfall képében, ennek promótálása kapcsán pedig beszélt egy kicsit az ipart uraló címekről.

Hirdetés

A Den of Geeknek adott közelmúltbeli interjújában Emmerichet megkérdezték arról, hogy nehéz-e eredeti akciófilmet készíteni a jelenlegi korban, amikor szinte minden a Marvel és a DC szuperhősei, valamint a Star Wars körül forog. Emmerich azonnal igennel válaszolt, és kijelentette, hogy a Marvel, a DC Comics, valamint a Star Wars lényegében átvette a hatalmat az ipar felett:

Ó, igen. Jól látható, hogy a Marvel és a DC Comics, valamint a Star Wars nagyjából átvette az irányítást a filmvilágban. Ez egy kicsit tönkre is tette az iparágunkat, mert már senki sem készít semmi eredetit.

Emmerich azonban itt még nem állt meg. Rámutatott arra is, hogy az olyan stúdiók, mint a Marvel hogyan kényszerítik saját közönségüket arra, hogy az általuk ismert történeteket és franchise-okat részesítsék előnyben azáltal, hogy évente akár négy filmet és számos sorozatot adnak ki a mozikban és a Disney+-on. Emmerich szerint ez megnehezíti minden új ötlettel rendelkező filmes lehetőségét arra, hogy valami újdonsággal keltse fel a közönség figyelmét. Mondandóját azzal fejezte be, hogy az egyetlen rendező, aki úgy tűnik könnyedén megússza ezt a problémát, az Christopher Nolan.

Ti mit gondoltok erről az egészről?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.