Hirdetés

A Russo-tesók örömmel rendeznének a jövőben egy Star Wars filmet

|

Bár a Russo-tesók mostanság még a Bosszúállók: Végjáték utómunkálataival vannak elfoglalva, a rendezőpárosnak már van néhány ötlete a jövőre nézve.

Hirdetés

Joe és Anthony Russo nélkül a Marvel Filmes Univerzum ma biztosan nem létezne abban a formában, ahogyan azt mind ismerjük. A rendezőpáros noha a Végjáték után picit visszavonul majd a szuperhősfilmektől, ez nem jelenti azt, hogy magát a rendezést is szeretnék egy kicsit szüneteltetni.

Hirdetés

Ugyanis a közelmúltban a testvérpár, egy rajongóknak tartott különleges Végtelen háború vetítés során azt a kérdést kapta meg a közönség soraiban ülő egyik nézőtől, hogy ha lehetőségük nyílna rá rendeznének-e egy saját Star Wars filmet. Joe Russo az alábbi választ adta a meglehetősen érdekes felvetésre, ahol természetesen a gyermekkori emlékek is előkerültek. 

Mi is a Star Warson nevelkedtünk, ahogy rajtunk kívül még sokan mások. Emlékszem, amikor 11 éves koromban elmentem a moziba reggel 11:30-kor, hogy megnézzem a Birodalom visszavágot, majd ki sem jöttem onnan egészen este 10-ig. Addig pedig egyfolytában újra és újra beültem rá. Szóval, mint azt mondtam nagy hatással volt ránk a Star Wars, és természetesen valamikor a jövőben örömünkre szolgálna, ha a messzi-messzi galaxison dolgozhatnánk, viszont jelenleg még egy másik film köti le minden figyelmünket. 

Akárhogy is hozza a jövő, az már egy rendkívül bíztató jel, hogy a Russo-tesók részéről semmi akadálya annak, hogy a George Lucas által megálmodott világban alkossanak majd valami maradandót, így csak remélni tudjuk, hogy a Disney és a Lucasfilm fejesei is meghallották Joe Russo szavait.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.