Hirdetés

Samuel L. Jackson szívesen benne lenne egy Sebezhetetlen 2-ben

|

Hirdetés

  Samuel L. Jackson abban reménykedik, hogy karaktere, a Porcelán kiszabadul az elmegyógyintézetből egy folytatásra.   Még akkor is, ha 2000-ben jelent meg a Sebezhetetlen, sosem késő folytatást gyártani. Elég, ha megnézzük a Jurassic World sikerét, melynek előzménye 22 évvel ezelőtt jelent meg, és jelenleg az idei év egyik legnyereségesebb beruházása. Igaz, még nem tette meg M. Night Shyamalan az előkészületeket egy folytatásra, de már beszél ennek lehetőségéről. Jackson elárulta az Entertainment Weeklynek, hogy kész visszatérni újra a film főgonoszának, Mr. Glassnek bőrében.

" Az emberek folyamatosan arról a filmről kérdeznek. Night még az iparban van, Bruce is, én is. És szívesen kiszabadulnék az elmegyógyintézetből."
A Sebezhetetlen főhőse David Gunn (Bruce Willis), egy biztonsági őr, aki túlél egy vonatbalesetet, amiben rajta kívül minden utas meghal. Ekkor derül ki, hogy a férfinak emberfeletti képességei vannak. Elijah Price (csúf nevén a Porcelán, akit Jackson alakít) - akinek egy ritka betegség következtében csontjai olyanná váltak, mint az üveg és a legkisebb ütéstől is eltörhetnek - megszállottja lesz a sebezhetetlen Gunnak,  kiben megtalálja tökéletes ellentétét. A film végén a Porcelánt bezárják az elmegyógyintézetbe és a történetet kvázi nyitva hagyták. Azóta 15 év telt el, de ez akár még a sztori előnyére is válhat. A rendező szerint a Sebezhetetlen 2 sorsa még bizonytalan, de egy korábbi interjújában szó esett egy tévésorozat, és egy színdarab lehetőségéről is. Szerinte még érdekesebbé teheti a művet a tény, hogy az elmúlt 15 évben a képregényfilmek milyen népszerűek és fontosak lettek a mozi világában. Patton Oswalt is korábban kijött azzal az ötlettel, hogy ennek a filmnek nem csak folytatást kéne csinálni, de egy egész trilógiává is bővíthetnék. Rámutat arra, hogy az eredeti filmben láthatók olyan újságcikkek és címlapok, amik más sebezhetetlenek létezésére is okot adhatnak és felhasználásukkal Bruce Willis létrehozhatná saját Igazság Ligáját.  A teljes videót itt nézhetitek meg: https://www.youtube.com/watch?v=7wSacDvwQTs    
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.