Hirdetés

Schwarzenegger egy western sorozathoz csatlakozott

|

Mindenki kedvenc Terminátora a mozivászon után a TV-ben is kipróbálhatja magát.

A 70 éves akciósztár igen szorgalmasan dolgozik, mióta dobta a politikai pályát: a Terminátor filmekből továbbra is kiveszi a részét, régóta rebesgetik a következő Conan filmet és állítólag az Ikrek folytatásából is lesz valami, de ez még nem minden. 

Hirdetés

Most éppen a képernyőn szeretné kipróbálni magát. A Deadline értesülései szerint ugyanis Arnold Schwarzenegger lesz az egyik főszereplője és egyben a producere is az Amazonra készülő Outrider című sorozatnak, ami az előzetes információk alapján egy misztikus western széria lesz, mely az 1800-as években játszódik. A történetben egy seriffhelyettesnek el kell kapnia egy bűnözőt a vadonban, ahová a kíméletlen szövetségi marsall (Schwarzenegger) is elkíséri, hogy megbizonyosodjon a törvény megfelelő betartatásáról.  Ha hihetünk a spekulációknak, egy igen nyers és komor világba nyerünk majd betekintést, ahol a jó és a rossz közti vékony határvonal gyakran elmosódik.

Hirdetés

Ez lesz az Osztrák Tölgy első komoly sorozatszerepe, korábban csak egy-egy nagyon rövid cameója volt néhány ismertebb darabban (San Francisco utcáin, Mesék a kriptából, Két pasi - meg egy kicsi). Ti nézni fogjátok majd az Outridert?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.