Hirdetés

Sense 8 - ekkor folytatódik a Netflix sci-fi sorozata

|

Már tudjuk, hogy mikortól nézhető a Mátrix alkotóinak új sorozatának a következő szezonja.

Hirdetés

Bár a Netflix már tavaly augusztusban bejelentette, hogy elkészül a Lana és Lilly Wachowski (Mátrix-trilógia) által készített Sense 8 című sci-fi sorozat második évada, azóta szinte semmit nem lehetett hallani a sorozat felől. Most azonban ez megváltozott, ugyanis a Netflix bejelentette a premierdátumot, és egy közelgő különleges karácsonyi epizódról is lerántotta a leplet.

Hirdetés

Ez a speciális, kétórás rész december 23-án, pénteken érkezik majd a Netflixre az egész világon, míg a 10 részes 2. etap 2017. május 5-én indít. A dátumokon kívül még megkaptuk a szinopszisokat is mind a karácsonyi kalandhoz, mind pedig a következő évadhoz:

Ebben a karácsonyi különkiadásban folytatódik a története ennek a nyolc páratlan szívnek és elmének, akik keresztül kasul beszövik egymás életét, miközben elmélyülnek egymással való kapcsolataikban és újabb sötét titkokra derül fény.

Itt olvasható a második szezon szinopszisa:

A történet ott folytatódik, ahol az első évad befejeződött. Capheus (Toby Onwumere), Kala (Tina Desai), Lito (Miguel Angel Silvestre), Nomi (Jamie Clayton), Riley (Tuppence Middleton) , Sun (Donna Bae), Will (Brian J. Smith) és Wolfgang (Max Riemelt) mind mentálisan, mind fizikailag összekapcsolódtak. A Whispersek elől való menekülés és a saját identitásuk megkérdőjelezése közben meg kell tanulniuk végre egymással élni, megérteni valamint megvédeni egymást, hiszen csak így maradhatnak életben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.