Hirdetés

Helyzetjelentést kaptunk a Shazam folytatásáról

|

Folytatódnak ugyan a tiniből lett szuperhős kalandjai, de egyelőre bizonytalan, milyen hatással lesz a koronavírus a tervezett forgatásokra.

Hirdetés

Egyáltalán nem meglepő, hogy a Warner/New Line folytatja Shazam kalandjait, hiszen a gyermeklelkű szuperhőst nagyon szerették a kritikusok, illetve bevételügyileg is remekül szerepelt: több mint 350M dollárt hozott világszerte az átlagosnál alacsonyabb költségvetésből. A kérdés most már csupán az, hogy mennyire rondít bele a koronavírus a folytatás munkálataiba, David F. Sandberg állítása szerint ugyanis valamikor idén venné kezdetét a forgatás.

Hirdetés

Az első film rendezője a ComicBooknak számolt be arról, hogy a tervek szerint idén állhat kamerák elé a Shazam! 2, továbbá arról is beszélt, milyen módszereket vet be a csapat annak érdekében, hogy az önkéntes karantén alatt is folytathassák az előkészületeket.

"Nos, meglátjuk, meddig tart ez az egész, mert idén álltunk volna neki a forgatásnak. Jelenleg lehetetlen megtippelni, meddig fog tartani. Olyan érzésem van, mintha minden film késne emiatt, tehát meglátjuk, mi lesz a Shazam! sorsa. De idáig a forgatókönyvön dolgoztunk, és tudunk továbbra is, szóval meglátjuk, milyen lesz a helyzet pár hónapon belül. Van, amivel távolról is tudunk haladni, például Zoomon keresztül. A történtek előtt még csak nem is hallottam róla, most pedig minden erről szól."

A folytatásban természetesen Zachary Levi visszatér a címszereplő bőrébe, és mivel az első film végén Billy Batson testvérei is megkapták a maguk hősverzióit, ezért rájuk is érdemes számítani. Kreatív oldalon szintén a megszokott csapat felel a továbbiakért: visszatér a rendezői székbe Sandberg, az írói posztra Henry Gayden, producerként pedig Peter Safran. Ha minden a tervezetten alakul, a Shazam! 2 három hónappal a Black Adam 2021 decemberére kitűzött bemutatója után, 2022. április 1-én érkezik az amerikai mozikba. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.