Hirdetés

Rendezőjére talált a Sherlock Holmes harmadik része

|

Váltás történt a rendezői székben a trilógiazáróra.

Nyolc éve mutatták be a Sherlock Holmes: Árnyjátékot, és habár hosszú ideig bizonytalan volt, hogy egyáltalán trilógiává bővül-e a széria, a Warner Bros. Pictures tavaly hivatalosan bejelentette a folytatást. Ugyanakkor az eredetileg sem közeli, 2020 decemberére kitűzött premierdátumot márciusban egy teljes évvel elhalasztották, emiatt pedig bizonytalan volt, mikor hallunk legközelebb a projekt felől. Mint most kiderült a Variety forrásainak köszönhetően, a Sherlock Holmes 3. rendezőjére talált.

Hirdetés

A trilógia befejező részét az Eddie, a sast, valamint az idén bemutatott, nagyszerű fogadtatást övező Rocketman életrajzi filmet jegyző Dexter Fletcher fogja rendezni, amivel az első két felvonást tető alá hozó Guy Ritchie helyét veszi át a rendezői székben. A film forgatókönyvét az a Chris Brancato írja, aki többek közt a Narcos és a Hannibal című sorozatokon is dolgozott, míg a főszerepekben természetesen visszatér Robert Downey Jr. és Jude Law. Az eredeti hírből azt is megtudhattuk, miszerint a Warner mindvégig szerette volna elkészíteni a harmadik Sherlock Holmes-filmet, azonban a címszereplőt alakító Downey gyakorlatilag elérhetetlennek bizonyult a Marvel Moziverzumban betöltött szerepe révén.

Habár Ritchie tagadhatatlanul jó érzékkel nyúlt a széria első két darabjához, Fletcher remek választásnak tűnik az utódjaként, aki képes lehet új életet lehelni Sir Arthur Conan Doyle briliáns nyomozójának kalandjaiba. A Sherlock Holmes 3-at 2021. december 21-én mutatják be.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.