Hirdetés

Sokat kell még várnunk Godzilla és Kong összecsapására: Elhalasztották a bemutatót

|

Nem keveset csúszik a folytatás premierje.

Hirdetés

A Godzilla vs. Kongot eredetileg márciusban mutatták volna be, de a Warner bejelentette, hogy egy későbbi időpontban lesz a premier. A két titán várva várt összecsapása  felett először akkor kezdtek el gyülekezni a sötét fellegek, amikor az idén mozikba került Godzilla II. - A szörnyek királya nemcsak kritikai, de pénzügyi szempontból is várakozáson alul teljesített.

Hirdetés

A bevételi eredmények láttán várható volt, hogy a stúdió el fogja halasztani a következő felvonás bemutatóját, a feltételezést pedig tovább erősítette, hogy a marketingkampány sem igazán akarta kezdetét venni. Ennek miértjére most megkaptuk a választ, az Adam Wingard rendezte Godzilla vs. Kong ugyanis a tervezett bemutatóhoz képest nyolc hónappal később, 2020. november 20-án nyit majd a mozikban - két héttel a Marvel stúdió egyik soron következő alkotását, a november 6-ra kitűzött Örökkévalókat követően.

A Warner elnöke, Toby Emmerich már korábban megszellőztette a halasztás lehetőségét, mondván a stúdió szeretne biztosra menni a Godzilla vs. Kong sikerét illetően, hogy a rajongók azt kaphassák, amit vártak. Ez az indoklás egyértelműen azt sejteti, hogy A szörnyek királya gyenge teljesítménye után valamennyit változtatni fognak a következő részen, hogy ne érhessék azt is hasonló kritikák, és talán még újraforgatások is lesznek majd, ami kellőképp alátámasztaná, hogy miért kellett több mint fél évvel elcsúsztatni a bemutatót. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.