Hirdetés

Kraven és Mysterio is szerepel a Sony tervei között

|

Alakulgat végül is a Sinister Six?

Hirdetés

Pókember szembenézett már a mozivásznakon olyan klasszikus és közkedvelt ellenségekkel, mint a Zöld Manó, Doctor Octopus, Venom vagy éppen a közelgő Hazatérésben Keselyű, de a Sony Pictures reméli, hogy két másik rosszfiúval is összecsaphat majd azok saját filmjében. A The Hollywood Reporter jelentése szerint a stúdió a már bejelentett Venom, valamint Silver & Black spin-offokat követően olyan projekteket tervez, amelyekben Kraven, a vadász és Mysterio lennének középpontba helyezve.

Hirdetés

Kraven 1964-ben debütált az Amazing Spider-Man tizenötödik számában, ahol egy mindenre elszánt vadászként vált ismertté. Pókembert tűzte ki következő célpontjának, hogy egyszer és mindenkorra bebizonyítsa: ő a világon a legjobb a szakmában. Legismertebb története (ami egyben az egyik, ha nem a legnépszerűbb Pókember-sztori), a "Kraven utolsó vadászata" magyar nyelven is megjelent a Kingpin kiadó jóvoltából.

Mysterio szintén 1964-ben mutatkozott be a tizenharmadik Amazing Spider-Man-ben, szintén Stan Lee és Steve Ditko legendás párosának alkotásaként. Quentin Beck kaszkadőr volt, a különféle filmes effektek szakértője, aki - miután ebbe belefáradt - a bűn útjára lépett, illúzióit és trükkjeit használva pedig gyakran sikerül egy lépéssel Pókember előtt járnia.

Amy Pascal, a Pókember: Hazatérés producere szerint a Sony nem szeretne a semmiből előállni egy Sinister Six filmmel, amennyiben az megtörténik, akkor alapos felvezetés előzi meg. A Venom 2018. október 5-én debütál a mozikban Tom Hardy főszereplésével, a forgatás ősszel veszi kezdetét. A Silver & Black egyelőre nem kapott premierdátumot, de vélhetően azt sem kapjuk meg sokkal később. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.