Hirdetés

A sötét ötven árnyalata - Majdnem kirúgták az egyik főszereplőt

|

Hirdetés

Mielőtt a szívükhöz kapnak a rajongók, nyugalom, nem véletlen a feltételes mód. Majdnem repült A sötét ötven árnyalatából Jamie Dornan, aki az előző részben, A szürke ötven árnyalatában is a szexmániás milliárdos főhőst alakította. Az új rész rendezője, James Foley ugyanis nagyon nem volt megelégedve vele, ezért állítólag még februárban azt fontolgatta, hogy lecseréli. Több jelenetet újra is kellett forgatni, mert Dornan a hírek szerint úgy viselkedett, mint aki nincs is ott a forgatáson. Ennek pedig az volt az oka, hogy amióta a színésznek megszületett a második gyereke, minden gondolata a családja körül forgott, és nem tudott a munkájára koncentrálni. Ugyanakkor a stáb tagjai úgy vélik, Foley nem is akarta lecserélni a színészt, csak egy kicsit ráijesztett, hogy intenzívebb játékra késztesse. Dornan azóta összeszedte magát, és helyreállt a kémia a női főszereplővel, Dakota Johnsonnal. https://www.youtube.com/watch?v=AgljhQr7DK4 A film forgatása javában tart, és rögtön a befejezése után nekilátnak a harmadik résznek is, mert ez a megoldás a leginkább kifizetődő. Az alkotók hasonló sikert várnak a két folytatástól, mint amilyen szépen muzsikált az első rész: A szürke ötven árnyalata 571 millió dolláros összbevételt ért el. A sötét ötven árnyalata hazánkban 2017. február 9-én jelenik meg. /UIP-Duna Film/

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.