Hirdetés

Jurassic World 2 - sötétebb, ijesztőbb és váratlanabb lesz

|

A folytatás rendezője, J.A. Bayona beszélt arról, hogy milyen hangulatot várhatunk a következő dínós filmtől.

Hirdetés

A tavalyi év egyik legtöbbet szakító filmje volt a Colin Trevorrow által rendezett Jurassic World, így természetesen nem maradhatnak el a folytatások, amelynek következő epizódját azonban már J.A. Bayona dirigálja. A forgatás jövő februárban kezdődik Hawaii-n, a rendező addig még decemberben - itthon februárban - mozikba kerülő filmjét, a Szólít a szörny-öt promózza, és eközben árulta el, hogy ezúttal valamivel sötétebb dínós kalandot kapunk. (Remélhetőleg ezt nem a történet agyatlanságára értette.) A következőket mondta el a filmről:

Hirdetés

Sötétebb és ijesztőbb lesz az előző filmnél. Mivel itt van Chris Pratt, nyilvánvalóan nagyon vicces is lesz. De sötétebb is. Ez egy trilógia második része, és a második lépés mindig sötét, ahogyan a klasszikus példákként felhozható Birodalom visszavág vagy a Khan haragja is. A történet olyan fordulatot vesz, amelyet még soha korábban. Engem meglepett. Eddig a saga által soha nem látott irányba haladunk, miközben tisztelgünk a sorozat előtt. Egy szinttel továbblépünk. Olyan események fognak bekövetkezni, amire az emberek nem számítanak, és amelyek igazán sokkolóak.

Bayona több részletet nem árult el, amit biztosan tudunk egyelőre, hogy Chris Pratt és Bryce Dallas Howard visszatérnek és hogy az események helyszíne ezúttal nem az eredeti Jurassic Parknak és Jurassic Worldnek helyet adó Isla Nublar lesz.

Habár Colin Trevorrow átadta a rendezői széket, producerként és Derek Connolly mellett társforgatókönyvíróként aktív részese marad az alkotógárdának. Trevorrow a közelmúltban annyit megosztott a forgatókönyvvel kapcsolatban, hogy az állatkínzás és a gyógyszerkísérletek témakörét is körüljárja, amely illeszkedik ahhoz, amit korábban mondott az állatok fegyverként való használatáról. 

A filmet az Universal 2018. június 22.-ére ütemezte, és amennyiben a Spielberg és Trevorrow által elképzelt trilógia harmadik része is megvalósul, 2020-ban vagy 2021-ben fog a nézők elé érkezni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.