Hirdetés

Az első kritikák a Szellemirtókról elég változatosak

|

A legfontosabb filmes újságírók már láthatták Paul Feigre új Szellemirtók filmjét és azonnal megosztották velünk a véleményüket.

Hirdetés

A néhány kiválasztottat eléggé megosztotta a film. Nincs egy egységes vélemény mindenki mást emelt ki, illetve húzott le. A világ kellően megalapozta az elvárásokat, talán még soha nem utáltak egy remaket sem ennyire, mielőtt egyáltalán megjelent volna. Sokan keresik az okokat, hogy miért pont ez lett a közutálat tárgya, amikor olyan híres szériákat indítottak újra, mint a Star Trek, amit sokan nem szerettek - főleg a premier után - valahogy mégsem lett kifejezett célpont. Azt szintén nehéz lenne elképzelni, hogy csak a női casting miatt lenne, hisz volt már nem egy sikeres női főszereplős vígjáték.

 

Hirdetés

Kezdjük két viszonylag pozitív hangvételű kritikával, amit a Gamespot és a CNET írt, előbbi arra fekteti a hangsúlyt, hogy valóban az eredetihez nem ér fel az új, de ez már 2016 és ebben az évbe remekül beleillik ez a szórakoztató két óra, ami akkor volt igazán üdítő, amikor mert egyéni lenni, a mostani karaktereivel játszott és nem folyton a szép múltat hozta fel. A CNET is viccesnek találta, és Kate McKinnont az év felfedezettjének tartja, annyira jót alakított. Valamint megemlíti, hogy Bechdel díjat kéne kapnia, mert annyira szembe megy azzal, ahogy manapság a nőket a mozikban ábrázolják. 

A leginkább talán a The Hollywood Reporter újságírója volt csalódott, vagyis pont, hogy nem, mert azt kapta, amit várt egy abszolút nem vicces, egy "nagy ragacsos ectoplazma pacát". Pedig alapvetően egy ilyen ígéretes szereplőgárdával egy ígéretes projekt volt, de ennyi volt és nem több.

A HitFix szimplán örül, hogy egy új generáció fogja megismerni a Szellemirtókat és ennek hatására talán a klasszikusat is meg fogják nézni és akkor minden rendben lesz. Az IndieWire nem meglepő módon ezt csak a hollywoodi nagy stúdiók újabb pénzéhes fogásának tartja, ami viszont nem elég, hogy egy értékelhető filmet rakjanak le az asztalra, bár legalább a haladó felfogását sikeresen átadja.

A Time is elégedett, mert szerintük képesnek kell lenni továbblépni azon a felfogáson, hogy "ezzel tönkreteszik a gyerekkorom" szintű előítélettel, mert egy nyári komédiának tökéletes szórakozás. Kreatív módon nyúlt hozzá az alapanyaghoz és saját ízlésére formálta azt. Aztán ott van a New York Times, aki örül, hogy végre bebizonyosodott, hogy a nők is tudnak viccesek lenni és rengeteg feminizmus sugárzik a képernyőről és bőven kihasználja az alkalmat, hogy az utálkozókon élcelődjön.

Zárásnak pedig álljon itt a Variety véleménye: minden folytatást vagy remaket üldöz az elődje szelleme és hiába cserélték le a férfiakat nőkre, ez sem segít azon a tényen, hogy végig déjavu érzése van az embernek.

Ezekután és a tonánnyi előzetes után már remélem mindenki el tudja dönteni, hogy megéri elmenni július 28-án a moziba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.