Quentin Tarantino túl azon, hogy nem egyszer hangoztatta visszavonulását, nem egy projektet belengetett a közelmúltban. Szóba hozta már a Kill Bill folytatását, neve szóba került a következő Star Trek-mozi kapcsán, fejben színdarabokat tervez, regényt írna, most pedig...
Ha láttátok a Volt egyszer egy Hollywood-ot (márpedig szerintem sokan vagytok akik látták), akkor ismerős lehet a Bounty Law cím. Ez volt az a western-sorozat, amelyben a Leonardo DiCaprio alakította Rick Dalton szerepelt és amelyben Rick Dalton fejvadászként szelte a vadnyugatot, begyűjtve a vérdíjakat.
Úgy esett, hogy megírtam öt félórás epizódját a sorozatnak. Szóval meg fogom csinálni, én fogom rendezni mindegyiket.
- nyilatkozta Tarantino a Deadline-nak, majd hozzátette, hogy a filmre készülvén több ilyen jellegű sorozatot megnézett és nagyon izgatni kezdte őt a történetmesélésnek ezen válfaja, mely során csupán fél óra áll rendelkezésre kifejteni mindent, amit kell. Érdekes felállás lesz ez egyébként, mert bár a Volt egyszer egy Hollywood-ban ugye DiCaprio alakította Rick Dalton-t, aki színész volt, itt viszont egy fikció-a-fikcióbant (ez már ultra-meta) fogunk látni, aminek ugye alapjaiban nem lesz köze magához a színészhez. Mindenesetre érdekes vállalkozás és remek terep lenne Tarantinónak ahhoz, hogy a western műfaja iránti szeretetét még jobban kamatoztathassa. Na de senki ne élje magát bele, várjuk csak szépen ki a végét, hátha lesz belőle valami.