Hirdetés

Traileren a Kaliforniai álom rendezőjének új sorozata

|

Damien Chazelle ismét jazzben utazik.

Hirdetés

Damien Chazelle nevét kellőképpen megjegyeztük, hála az olyan filmeknek, mint a Whiplash, illetve a Kaliforniai álom, így a Netflix teljes joggal gondolta úgy, hogy ha felkérik legújabb minisorozatuk első két epizódjának rendezésére, az rosszul nem sülhet el. Nos, az eddig látottak alapján bizakodóak vagyunk.

Hirdetés

A The Eddy egy Párizsban üzemelő jazz-bár egykor énekesi karrierrel rendelkező tulajdonosáról szól (André Holland), aki amellett, hogy szeretné kihúzni bárját a felhalmozott adósságok halmaza alól, igyekszik saját lányával (Amandla Stenberg) is újra felvenni a kapcsolatot. Természetesen egyik sem fog túl olajozottan menni, előbbinél például súlyos tényező, hogy a férfi útját mindenféle kétes alak fogja keresztezni. Ja, és ha nem lenne egyértelmű a rendező eddigi munkái alapján: a jazz vélhetően mindvégig fontos szerepet fog játszani. 

A The Eddy május 8-án fog debütálni a Netflix platformján, André Holland (Holdfény; Selma) és Amandla Stenberg (A gyűlölet, amit adtál) mellett pedig olyan színészeket láthatunk majd benne, mint Tahar Rahim (A próféta), illetve Joanna Kulig (Hidegháború). A minisorozat alkotói között pedig Damien Chazelle, Alan Poul, Glen Ballard és Jack Thorne nevét üdvözölhetjük. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.