Hirdetés

Spielberg szerint el fog készülni a Tintin folytatása

|

És már azt is tudni, hogy ki lesz a rendező.

Hirdetés

Már 2011-es bemutatója óta folyamatosan a levegőben lóg a Tintin kalandjainak a folytatása. A Steven Spielberg által jegyzett és Peter Jackson által felügyelt alkotásnak a folytatását a tervek szerint a folytatásban pont fordítva oldották volna meg, vagyis Jackson rendez és Spielberg producerálja az egészet. Azonban Jacksont menet közben elszólította Középfölde és mind neki, mind Spielbergnek közbejöttek egyéb projektjei is, így már a rajongók kezdtek lemondani arról, hogy valaha folytatódhat a kaland. Most azonban Spielberg tisztába tette a dolgokat. 

Hirdetés

A rendező legenda a Ready Player One sajtókörútja kapcsán adott interjúban erősítette meg a fejleményeket.

Továbbra is Peter Jackson fogja rendezni a második részt. Ha minden jól megy, hamarosan nekiáll a forgatókönyvnek. Két évet foglal magába az animációs folyamat, szóval nem számítanék arra, hogy három évnél korábban láthatjuk. De Peter rajta van a témán. Tintin nem halott.

Annyi bizonyos, hogy a második rész Hergé A nap foglyai, valamint A hét kristálygömb című művét fogja feldolgozni, és Jamie Bell, valamint Andy Serkis is visszatér majd Tintin és Haddock kapitány szerepében, dde vélhetően a Simon Pegg-Nick Frost nyomozópárosára is számíthatunk majd. Persze kérdéses, hogy ennyi év távlatából mennyire lehet sikeres a folytatás, amikor az első rész is 374 millió dollárt szedett össze világszinten. Ti várjátok?  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.