Nemrég tudtuk meg, hogy a DC Universe streaming szolgáltatás egy napi szintű hírműsorral bővíti kínálatát, amelynek ugyan bizonyos részleteit online is közzéteszik, de teljes értékűen csak az előfizetők számára lesz elérhető. A bevezető adást Kevin Smith vezényelte, ahol - ahogy arra számítani lehetett - több fontos bejelentésre sor került: Végre lerántották a leplet, hogy a platform szeptember 15-én (stílusosan a karakter születésének évfordulóját ünneplő Batman-napon) startol el, míg az első saját gyártású sorozatuk, a Titans október 12-én indul útjára.
Az összesen tizenkét epizódból álló első évad részeit heti bontásban fogja közzétenni a szolgáltatás. A pilottal kapcsolatos véleményeket ráadásul már a premier előtt lehetőségünk lesz elcsípni, ugyanis a világon elsőként a New York Comic-Conra látogatók számára vetítik le a nyitóepizódot október 3-án.
A következő galériában pedig az újonnan kiadott karakterportrékat nézhetitek meg a sorozat négy főhőséről, vagyis Robin (Brenton Thwaites), Starfire (Anna Diop), Raven (Teagan Croft), valamint Beast Boy (Ryan Potter) karaktereivel.
A Titans mellett olyan további tartalmak érkezésére számíthatunk a jövőben, mint a Doom Patrol, a Young Justice: Outsiders, egy Harley Quinn animációs sorozat, Swamp Thing vagy a San Diego Comic-Conon bejelentett Stargirl.