Hirdetés

Tíz dolog, amit talán nem tudtál Timothée Chalamet-ról

|

A fiú, akiről még sokat fogunk hallani.

Hirdetés

A ma huszonöt éves Timothée Chalamet sem egyik napról a másikra jutott el oda, hogy sokan Leonardo DiCaprio-szintű tehetségként hivatkozzanak rá. DiCaprióhoz hasonlóan ugyanis ő is szemtelenül fiatalon vált tinibálvánnyá és generációja egyik legígéretesebb színészévé, amihez egyetlen képregény alapján készült akcióorgiához sem volt szüksége: miután éveken keresztül kapott szerepeket, a valódi áttörést egy aprócska európai művészfilm, a Szólíts a neveden! hozta számára. Elio szerepéért ő lett a legfiatalabb színművész, akit Oscarra jelöltek a legjobb színész kategóriájában, és azóta is tele van a naptárja. Bár a születésnapját nem ünnepelheti az eredetileg idén decemberre ütemezett Dűnével, mi azért köszöntjük őt tíz érdekességgel.

Hirdetés

Minden kezdet nehéz

Mint az már a bevezetőből is kiderülhetett, Timothée már jóval azelőtt a pályán volt, hogy egész Hollywoodot elbűvölte volna az áttörést hozó Szólíts a neveden!-nel. 2008-ban, 13 évesen az Esküdt ellenségekben szerepelt először csupán epizódszereplőként, karaktere ugyanis gyilkosság áldozata lett. Kevésbé sikerült próbálkozásai közé tartozik a Homeland: A belső ellenség, melynek második évadjában egy közutálatnak örvendő karaktert kellett megformálnia. Később ugyan Christopher Nolan is beválogatta a Csillagok között szereplői közé (a filmben Tomot, Casey Affleck karakterének fiatalabb változatát alakította), de karrierjének persze ez sem adott döntő lökést - olyannyira nem, hogy egy időre el is bizonytalanította színészi ambícióiban.

Rejtett szívügye

Timothée a francia származású Marc Chalamet és az amerikai Broadway-színésznő, Nicole Flender közös gyermeke. New Yorkban született, ugyanakkor édesapja révén minden nyarat a nagyszüleinél töltött Franciaországban, egészen pontosan a Le Chambon-sur-Lignon nevű kis faluban. Ki gondolná, de ezeken a nyarakon fociedző volt gyerektáborokban, sőt, mivel nagy kedvence a sportág, a színészkedés előtt labdarúgóként is el tudta volna képzelni magát.

Körülvette a szakma

Timothée a New York-i LaGuardia High School iskolába járt, melynek falai között tanult Jennifer Aniston, Al Pacino és Nicki Minaj is, míg osztálytársa Ansel Elgort volt, akivel azóta is jó kapcsolatot ápol. A LaGuardia diákjaként ráadásul Lourdes Leon-nal, Madonna lányával fűzte romantikusabbra a szálakat. A filmművészet iránti szeretete pedig mondhatni családban maradt: édesanyja színésznő, nagyapja forgatókönyvíró, nagybátyja pedig rendező, akik első perctől fogva támogatták őt színészi álmaiban.

A szüleim mindig mindenben ösztönöztek, támogattak, ami hatalmas plusz. Miután megkaptam a főszerepet a Csodálatos fiúban, ahol egy kábszeres srácot játszom, anyám kérdezte, mi a sztori. Mondom, egy drogos fiút fogok játszani, amire csak annyit mondott, "Ó!", és nevetett.

Egy ideig valóban Elio életét élte

Folyékonyan beszél franciául, ám a Szólíts a neveden! kedvéért még olaszul is megtanult. Ez még nem minden, a forgatás előtt ugyanis odaköltözött a lombardiai Crema városába, ahol a filmben a 17 éves Elio Perlman a nyaralását tölti. Itt az olasz nyelvórákon kívül gitározni és zongorázni is megtanult, és szinte beépült az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino családjába.

Imád nálunk lenni

Timothée már két filmet forgatott, és hónapokat töltött hazánkban, ezáltal pedig ismertebbé is vált errefelé (a Dűne mellett az V. Henrik című Shakespeare királydrámát forgatta itt). Magyarul ugyan még nem tud, Budapestet viszont úgy ismeri, mint a tenyerét.

Sokkal jobban kiváltotta belőlem a kreativitást, mint New York és Los Angeles. Nem mentem szállodába, lakást béreltem a Váci utcában, és imádtam sétálni a belvárosban. Jó volt többször is visszamenni Pestre, és mindig ugyanabba a lakásba. Olyan érzésem volt, hogy szinte hazamegyek.

Pókember szerepére is jelentkezett

Ki ne akarná kipróbálni magát a barátságos és közkedvelt hálószövő szerepében? Amikor a Marvel Pókember következő megformálója után nézett, többek között Timothée is jelentkezett Peter Parker szerepére, amit végül nem ő, hanem Tom Holland kapott meg. A jelentkezéstől saját bevallása szerint teljesen begörcsölt, és azóta sem szereti a meghallgatásokat - persze sikerfilmjeinek hála már anélkül is megkapja a lehetőségeket. Nem mellesleg annak ellenére, hogy a jelek szerint csak művészileg igényes projekteket vállal, egy korábbi nyilatkozata szerint a képregényes univerzumoktól sem zárkózik el teljesen, és neki is megvannak a kedvenc szuperhősei.

Kockázatos vállalás

Miután a 2018-as díjszezon két nagyágyújában, a Szólíts a neveden!-ben és Lady Birdben is szerepet kapott, elvállalta egy Woody Allen-komédia, az Egy esős nap New Yorkban főszerepét is. Persze akkor még nem tudhatta, hogy a dramedy-k királyaként ünnepelt rendezőlegenda is célkeresztbe kerül a #metoo mozgalom színre lépése idején, ami miatt többen is elhatárolódtak tőle, Timothée-t is beleértve. A filmért begyűjtött gázsiját pedig jótékony célokra ajánlotta fel a Time's Up mozgalom javára.

Kedvenc színésze Joaquin Phoenix

Ami már önmagában nem vall rossz ízlésre. Egy interjúban elmondta, hogy mindössze 5-6 olyan művész van, akinek a nyomdokaiba szeretne lépni és inspirálja, ezek közül is leginkább Joaquin Phoenix a Gladiátorban nyújtott alakításáért.

Parázsló vonzalom

A Szólíts a neveden!-ben Armie Hammer alakítja Elio művészettörténész professzor édesapja tanítványát, Olivert, akibe a fiatal fiú hamar beleszeret. A forgatás során Timothée és közte testvéri szeretet, illetve gondoskodás alakult ki, amiben az is közrejátszhatott, hogy Guadagnino habozás nélkül belevetette őket a mély vízbe: a legelső közös próbán rögtön egy meghatározó csókjelenettel akart kezdeni. Timothée elmesélte, hogy az ominózus jelenet felvétele nem is zajlott zökkenőmentesen, és többször újra kellett venni, mert Armie Hammer borostája nagyon szúrta az arcát. Nem meglepő, hogy mindketten azonnal igent mondtak a film folytatására, amiről azonban egyelőre keveset tudni, hiszen a koronavírus-járvány megannyi produkcióhoz hasonlóan ennek a munkálatait is hátráltatta.

Szerepek a fiókban

A színész első nagy költségvetésű filmje a Denis Villeneuve rendezésében készült Dűne lesz, ami az indie-filmekben is otthonosan mozgó direktor, a nagyszerű forrásanyag és Paul Atreides karaktere miatt keltette fel az érdeklődését. A Dűne mellett Timothée még szerepel a 2021-ben megjelenő The French Dispatch című Wes Anderson-filmben, továbbá már készül első életrajzi szerepére is, hiszen James Mangold Going Electric című alkotásában Bob Dylant fogja életre kelteni. A film az énekes karrierjének azt az időszakát mutatja be, amikor elkezdett a rock világában kibontakozni, és az akusztikus gitárját elektronikusra cserélte.

Mi pedig ezzel a pár ismert és kevésbé ismert érdekességgel szerettünk volna tisztelegni Hollywood egyik legígéretesebb fiatal színésze előtt, akinél lehetetlen megjósolni, mennyi nagyszerű alakításban fog még minket részesíteni. Boldog születésnapot, Timothée!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.