Hirdetés

Több magyar film premierje is a Magyar Mozgókép Fesztiválon lesz

|

Többek között itt mutatkozik be Fekete Ernő és Béres Márta romantikus filmje, az Így vagy tökéletes is.

Hirdetés

A Magyar Mozgókép Fesztivált három helyen fogják megrendezni: Veszprémben, Balatonfüreden, valamint Balatonalmádiban a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 - Európa Kulturális Fővárosa program közös szervezésében, a programkínálat pedig számos hazai alkotást felvonultat. 

Hirdetés

A június 23-án induló rendezvénysorozat Balatonfüreden fog megkezdődni, itt fogják ugyanis egy díszbemutató keretén belül levetíteni Varsics Péter romantikus komédiáját, az Így vagy tökéletes című filmet, amelyet követően 25-én 21 órától egy közönségtalálkozó is lesz az alkotókkal a Tagore sétányon. A programok között érdemes tovább böngésznünk, mert többek között láthatjuk majd végre Herendi Gábor Toxikoma című filmjét, valamint Nagy Dénes Ezüst medve-díjas Természetes fény című Závada Pál-adaptációját és mindkét film után lesz lehetőség az alkotóktól kérdezni.

Ami még izgalmasnak tűnik, az Badits Ákos Űrpiknikje, amely jópofa agymenésnek néz ki az előzetes alapján (az imént említett filmekkel egyetemben 25-én lesz a vetítése), a díszbemutató után pedig a Freakin' Disco fog koncertet adni levezetésként. Ami pedig még ezeken kívül nagy érdeklődést válthat ki, az Madarász Isti Ecc-pecc című tévéfilmje, amely rendhagyó módon ötvözi a színházas és filmes technikákat. Őt 24-én nézhetjük 22 órakor a Balaton moziban. 

Azok se járnak azonban pórul, akik nem a játékfilmekre vannak kiéhezve, hanem esetleg dokumentumfilmekre: ők megnézhetik majd Bakony Alexa Tobi színei című alkotását, valamint Tolvaly Ferencnek a Szent Ignác útja - Camino Ignaciano című munkáját (amelyet premier előtt láthat a közönség). 

Mindez persze csak egy része annak, amivel számolni lehet a pár nap folyamán, további információkért és a programok teljes listájáért érdemes ellátogatni a Magyar Mozgókép Fesztivál Facebook-, illetve Instagram-oldalára!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.