Hirdetés

Több mint 45 millión nézték már meg a Bird Boxot

|

A Netflix legutóbbi közleményében azt állította, hogy picivel több mint 45 millió ember látta az új egész estés filmjüket, csupán egy hét leforgása alatt.

Hirdetés

December 13-án debütált a Netflix legutóbbi saját gyártású filmje, a Bird Box (magyarul Madarak a dobozban az azonos című regény alapján), és annak ellenére, hogy a streaming szolgáltató eddig nem nagyon osztotta meg, hogy melyik filmjét/sorozatát hányan nézték meg, most úgy érezték, ezt mindenképpen tudnia kell a nagyérdeműnek. Ugyanis kicsivel több mint 45 millióan (pontosan 45.037.125 profilból) nézték meg a Bird Boxot, amivel azon nyomban első helyezett is lett a hét nap alatt a legtöbb nézőszámmal rendelkező Netflix filmek között.

Hirdetés

A szolgáltató nem osztott meg eddig ehhez hasonló információkat, hiszen egyrészt bizalmasan kezelik az ilyen számokat, másrészt pedig kissé kérdéses, hogy mit értenek "megnézett film" alatt. Mivel a Netflixen közel 137 millió aktív profil található, így nem tudni, hogy a megtekintéshez végig is kell nézni az adott alkotást, vagy elég csak eljutni a játékidő egy bizonyos pontjáig. Mindenesetre igazán tiszteletre méltó, hogy egy túlnyomórészt sorozatokkal foglalkozó cég egyik filmje ilyen teljesítményt ér el.

A Bird Box a szintén 2018-ban bemutatott Hang nélkül eltitkolt testvére, hiszen míg az utóbbiban csöndben kellett maradni a szörnyek miatt, addig az előbbi esetében pedig nem szabad rájuk nézni. Egy csapásra elsöpri az emberiség nagy részét egy eddig nem tapasztalt vírus (vagy szörnyek?, vagy entitás?, nem tudni), amibe hogyha belenéz az ember, akkor leküzdhetetlen késztetést kezd érezni önnön maga meggyilkolására. Egy csapatnyi túlélő közé kerülve Malorie-nek (Sandra Bullock) nem csak a szörnyűséges körülményekkel kell megbirkóznia, hanem a hasában mindjárt megszülető gyerekével is. A Bird Box ügyesen adagolja a feszültséget, kijátssza minden oldalról ezt az eddig nem tapasztalt szélsőséges helyzetet, és annak ellenére, hogy sok esetben felcsapja a klisék nagy könyvét, egy élvezetes, tisztes iparos munka válik belőle.

 

Ti láttátok már a filmet? Mit gondoltok róla?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.