Hirdetés

Tom Hanks háborús filmje az Apple+-on fog debütálni

|

Változott a terv.

Hirdetés

Tom Hanks második világháborús filmjét (melynek forgatókönyvét ő maga írta) eddig úgy nézett ki, hogy majd leghamarabb Apák napján láthatjuk (tehát június 21-én - ez nyilván az amerikai közönségre vonatkozik), a koronavírus azonban csúnyán közbeszólt a dolgokba. Miután Tom Hanks is azok között volt, akik megfertőződtek a vírussal (sőt, ő volt az első sztár, aki előjött a szekrényből ezzel), nem csak az éppen forgatott Luhrmann-féle Elvis-filmet kellett napolni, de rendesen megbolygatta a mozipremiereket is. Ez pedig értelemszerűen hatással volt arra is, hogy hogyan és miként láthatjuk először a Greyhound-ot. 

Hirdetés

A legújabb fejlemény a premiert illetően az, hogy a Greyhound végül nem a nagyvásznon fog debütálni, hanem egyenesen az otthonainkba úszik, hiszen nem más, mint az Apple+ TV fog élni a lehetőséggel, hogy először műsorára tűzi. Ez mindenképpen nagy lépésnek számít, ugyanis ez lesz az első nagyobb kaliberű film (nagy, hollywoodi sztárral a főszerepben), amely a streaming-szolgáltatóra megy és egyben ez lesz a tesztalany is arra vonatkozólag, hogy az Apple+ mennyire nevezhető állóképesnek abban az időben, amikor a Netflix behúz mindent. Arról nem is beszélve, hogy maga Tom Hanks sem került még ilyen helyzetbe, most majd ő is kitapasztalja, hogy milyen egyből streamingre kerülni. A több, mint 100 országban egyszerre debütáló film pontos premierdátumáról egyelőre még nincsen hír, de feltételezhetjük, hogy majd valamikor a nyár folyamán ütemezik be a naptárukba. 

A Greyhound című film a II. világháború első napjaiban játszódik és Ernest Krause kapitányról szól (őt alakítja Hanks), aki ellenséges vizeken próbál meg, nácikkal a nyomában egy tucatnyi hajóval és legénységével életben maradni, miközben igyekszik időt nyerni bajtársainak a szárazföldön. A film Tom Hanks forgatókönyvéből készült és Aaron Schneider (Temetésem szervezem) rendezte. Hanks mellett még olyan színészeket láthatunk benne, mint Stephen Graham (Blöff; Rocketman), Rob Morgan (Stranger Things), valamint Elisabeth Shue (Az angyal; Koktél). 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.