Hirdetés

Készül a Tomb Raider folytatása Alicia Vikanderrel

|

Most már biztos, hogy Croft kisasszony nemsokára újfent elveszett kincsek nyomába ered.

Hirdetés

Egy ideje már hallani lehetett arról, miszerint a Warner Bros. stúdió és az MGM komolyan számol a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetéseként számon tartott Tomb Raider reboot soron következő részével. A film videojáték-adaptációhoz mérten kifejezetten pozitív kritikákkal és egy egész szolidnak mondható 275 millió dolláros összbevétellel, ha nem is robbantott kasszát, de arra mindenképpen elég volt, hogy megágyazzon a potenciális folytatás számára.

Hirdetés

A Deadline nemrég arról számolt be, hogy az MGM Ben Wheatley személyében megtalálta a tökéletes rendezőt az újabb sírrablás ledirigálására, ami a jelenlegi tervek szerint 2021. március 19-én, vagyis majdnem pontosan három évvel az első felvonás után kerül majd a mozikba. Az írói feladatokat a korábbi pletykáknak megfelelően Amy Jump fogja ellátni, aki korábban már dolgozott együtt a rendezővel, hiszen ő jegyezte Wheatley két korábbi filmje, az Össztűz és a Halállista forgatókönyvét. 

Természetesen Alicia Vikander visszatér a főszerepben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.